Milorad Dodik ismét a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke

Vágólapra másolva!
Milorad Dodikot, a mérsékelt Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnökét választotta meg kedd este a boszniai Szerb Köztársaság (RS) miniszterelnökévé az entitás parlamentje, amely megválasztotta az új miniszterelnök kabinetjét is.
Vágólapra másolva!

A több órás, késő éjszakában nyúló heves parlamenti vita után Dodik és kormánya 45 szavazatot kapott, nyolc ellenében. A belgrádi média szerint az eddigi legnagyobb kormánypárt, a Szerb Demokrata Párt képviselői a szavazás előtt kivonultak az ülésteremből, mivel a házelnök nem engedélyezte, hogy eltérve a házszabálytól reagáljanak a miniszterelnök-jelölt záró beszédére.

Megválasztása előtt kormánya legfontosabb feladatait ecsetelve Dodik a köztársaság intézményrendszerének megerősítést, a polgárok bizalmának visszaszerzését ígérte, és ilyen értelemben erős hangsúlyt kapott kormányprogramjában a bűnözés és a korrupció elleni harc. Fontos feladatnak nevezte a regionális gazdasági együttműködés fejlesztését és a hágai Nemzetközi Törvényszék iránti kötelezettségek teljesítését.

Dodik bejelentette, hogy a kormány felülvizsgálja a gyanús privatizációs ügyleteket, visszaszorítja a feketegazdaságot és külön ügyészségi hivatalt nyit a gazdasági bűnözés felszámolására. "Senkit sem fogunk üldözni, de a jog erejével fellépünk azok ellen, akik áthágták a törvényeket. A bűnözés és a korrupció megfékezése nemzeti érdek" - szögezte le Dodik, aki szerint az RS mély gazdasági, politikai és erkölcsi válságban van.

A Dodik elődje, Pero Bukeljovic vezette kormány január 26-án bukott meg a Dodikék által kezdeményezett bizalmi szavazáson. Előzőleg a nacionalista SDS vezette kabinet mögül kihátrált a középutas Demokratikus Haladás Pártja (PDP), amely elsősorban a privatizációs folyamatot tarkító botrányok és a lassan zajló reformok miatt volt elégedetlen.

Dodik mögé felsorakozott a PDP, illetve több kisebb párt, közöttük a nemzeti alapon szerveződő bosnyák és horvát párt is. Az RS alkotmányának megfelelően az új kormányban nyolc minisztériumot szerb, ötöt bosnyák és hármat horvát nemzetiségű politikus fog vezetni.

A 47 éves Milorad Dodik 1998-2001 között volt már az RS miniszterelnöke. A 2002-ben tartott parlamenti választások óta a Dodik-kormány a harmadik a boszniai Szerb Köztársaságban.