Gyilkossággal is vádolják a New York-i maffiavezért

Vágólapra másolva!
Bár jelenleg is börtönben ül, még hosszú ideig rács mögött maradhat, vagy akár halálbüntetést is kaphat az egyik New York-i maffiacsalád meghatározó alakja, miután vádat emeltek ellene gyilkosság miatt is. Az ügyészek rajta kívül még 31 maffiózót állítanak bíróság elé.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint Liborio Bellomo volt a vezetője az egyik legnagyobb New York-i maffiacsaládnak a kilencvenes években. Bellomo jelenleg is börtönben ül, miután tízéves szabadságvesztésre ítélték zsarolásért. Az ellene felhozott újabb vádpontok között ugyanakkor már szerepel gyilkosság, valamint drog- és fegyverkereskedelem is. A hatóságok három éven keresztül nyomoztak, mire eljutottak a vádemelésig.

A gyilkosságban való részvétel vádját a maffiacsalád volt ügyvédje, Peter Peluso vallomására alapozzák az ügyészek. Peluso elmondása szerint ugyanis Bellomo adott utasítást egyik volt társának, Ralph Coppolának a megölésére 1998-ban. A maffiavezér akkor börtönben volt, és a gyilkosságra vonatkozó üzenetet ügyvédje juttatta el a banda tagjainak, akik aztán végrehajtották a parancsot.

Ha Bellomot bűnösnek találják, akár halálbüntetést is kaphat. Az ügyben még 31 másik személy ellen is vádat emelt a New York-i ügyészség. A vádlottak mind kapcsolatban álltak valamilyen formában a maffiacsaláddal. A vádpontok között szerepel erőszakos zsarolás, pénzmosás, fegyver- és drogkereskedelem, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása.