Síita felháborodást szült a szamarrai mecsetrobbantás

Vágólapra másolva!
Tüntetések kezdődtek az iraki Szamarrában egy síita imám mauzóleumának felrobbantása után. A kormányfő háromnapos gyászt rendelt el, Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh pedig hétnapos gyászra és utcai demonstrációkra szólította fel a síitákat.
Vágólapra másolva!

A robbantást eddig nem azonosított fegyveresek hajtották végre a Bagdadtól 125 kilométerre északra fekvő síita többségű településen. A szentélyt Ali al-Hádinak és fiának, Haszán al-Aszkárinak, a síiták tizedik és tizenegyedik imámjának emelték. A támadók előbb lefegyverezték a mauzóleumot őrző rendőröket, elhelyeztek két robbanószerkezetet, majd elmenekültek. A két detonáció miatt a mecset kupolája részben beomlott és egyik minaretje is megrongálódott.

Az iraki biztonsági erők és az amerikai hadsereg egységei lezárták a szentély körzetét - a síita muzulmánok egyik fontos iraki zarándokhelyét -, és házkutatást kezdtek a környező épületekben. Áldozatokról eddig nem érkezett jelentés, de nem kizárt, hogy a romok alatt emberek rekedtek. Ibrahím al-Dzsaafari miniszterelnök háromnapos országos gyászt rendelt el a merénylet hírére. Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, Irak legfőbb síita vallási méltósága hétnapos gyászra szólította fel a síitákat, valamint arra, hogy rendezzenek tiltakozó tüntetéseket a mauzóleum megrongálása miatt.

A robbanásról értesülve Szamarra lakói több ezres tömegben vonultak az utcára, és bosszút követeltek. A mecsetek müezzinjei halált kiáltottak "Amerikára, amely elhozta Irakba a terrorizmust". A tüntetők körbehordozták az imám turbánját, kardját és pajzsát, amelyek sértetlenek maradtak a robbantásban. Egy helyi szunnita mecset imámja is elítélte a merényletet, és figyelmeztetett: az elkövetők felekezeti viszályt akarnak szítani az iraki szunniták és síiták között. A merénylet hírére a dél-iraki Nedzsefben is összegyűlt kétezer síita lakos, és bosszúért kiáltott.