Két iraki iskolást ölt meg a pokolgép

Vágólapra másolva!
Pokolgép robbant egy elemi iskola mellett, és megölt két iskolás fiút szerdán a főleg síiták lakta dél-iraki Kút városa közelében. Bagdadtól északra felrobbantottak egy sííta mauzóleumot is.
Vágólapra másolva!

Az iskola melleti merénylet Basrogíja településen történt, Bagdadtól 160 kilométerre délkeletre. A detonációban további négy kisdiák is megsérült - közölte a rendőrség.

Eddig nem azonosított fegyveresek felrobbantottak szerdán reggel egy síita mauzóleumot is a szunnita többségű Szamarrában, Bagdadtól 125 kilométerre északra.

A támadók, akiknek célpontja Ali al-Hádinak, a síita tizedik szent imámjának szentélye volt, lefegyverezték a mauzóleumot őrző rendőröket, elhelyeztek két robbanó szerkezetet, majd elmenekültek - közölték a helyi hatóságok. A két detonáció következtében a mecset kupolája részben összeomlott. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A mauzóleum a síita muzulmán hívők egyik fontos zarándokhelye Irakban.

Az utóbbi napokban megsokasodott a síiták lakta területeken elkövetett merényletek száma, ami miatt félő, hogy elharapózik a felekezetek közötti erőszak. Kedden 22-en haltak meg pokolgéprobbanásban Dora bagdadi síita negyedben, hétfőn pedig 12 ember halálát okozta egy öngyilkos merénylő egy autóbuszon a szintén síita Kazimíja városrészben.