Halálra éheztettek egy német kisgyereket

Vágólapra másolva!
Életfogytiglant kaptak azok a német szülők, akik halálra éheztették gyereküket. A kisfiú maradványait a család mélyhűtőjében találták meg évekkel a halála után. Németországban a közelmúltban több hasonló eset is történt, a gyámhatóságok felelősségét vizsgálják - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A cottbusi bíróság éltefogytiglani börtönre ítélt egy kisfiukat halálra éheztető szülőpárt. A fiú anyjának hetedik gyermeke volt, utána még négy testvére született. A negyvennégy éves nő három gyerekét örökbe adta. A kisfiú, Dennis másfél évig élt nevelőintézetben, ezután az anyja nem tudta visszafogadni. Ha rosszul viselkedett, állítólag az ágyhoz kötözte - írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, a szülők nem megfelelően táplálták a kisfiút és orvoshoz sem vitték, pedig a vád szerint még a a hlála előtt nem sokkal is meg lehetett volna menteni. Az apa és a többi gyerek karácsonyi vásáron volt, amikor a kisfiú meghalt. Amikor a gyámhatóság egyszer érdeklődött, hogy Dennis miért nem jár iskolába, az anyja azt mondta: kórházban van. Az anya a holttestét először az ágyneműtartóba, azután a mélyhűtőbe rejtette.

Németországban nem először fordul elő ilyesmi: a közelmúltban egy hétéves hamburgi kislány egy zárt, sötét szobában halt éhen. A gyámhatóságok felelőssége Németországban előtérbe került. Azt firtatják, miért tűnhetnek el gyerekek anélkül, hogy keresnék őket, és miért vannak kitéve a szülők kegyetlenkedéseinek - olvasható a Népszabadságban.