Irán egyedül is képes lehet atomfegyver előállítására

Vágólapra másolva!
Irán egyedül is képes atomfegyvert előállítani - vélekedett hétfőn az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője, hozzátéve, hogy a teheráni vezetést ebben "minden eszközzel" meg kell akadályozni.
Vágólapra másolva!

Robert Joseph, az amerikai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekért felelős államtitkár-helyettese washingtoni sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy Irán hatalmas erőforrásokkal és pénzügyi forrásokkal rendelkezik, tudósai és műszaki szakemberei pedig nagyon képzettek. "Azt mondanám, hogy Irán rendelkezik az atomfegyverek kifejlesztéséhez szükséges kapacitással és az e fegyvereket célba juttató eszközökkel" - hangoztatta.

Robert Joseph hozzáfűzte, hogy a nemzetközi közösség minden szükséges intézkedést meg fog tenni annak érdekében, hogy Iránt meggyőzzék arról: neki sem áll érdekében, hogy atomfegyver birtoklására törekedjen.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) múlt szombaton úgy döntött, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszti a vitatott iráni atomprogram ügyét. Válaszul Teherán másnap bejelentette, hogy beszüntet minden olyan együttműködést a NAÜ-vel, amely túlmegy az - atomfegyverek terjedésének megakadályozására hivatott - atomsorompó-szerződés keretein. Irán korlátozni fogja atomprogramjának nemzetközi ellenőrzését és felújítja az urándúsítást. Ez utóbbi eljárás az atomerőművi fűtőelemek előállítását szolgálja, de további dúsítás révén nukleáris robbanófejek alapanyagának előállítására is felhasználható.

Irán váltig hangoztatja, hogy atomprogramja kizárólag békés jellegű, a nyugati országok viszont gyanítják, hogy Teherán a program leple alatt atomfegyver előállítására törekszik.