Felbomlik a szlovák kormány

Vágólapra másolva!
A szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom hétfőn bejelentette, hogy kilép a kormányból. A szlovák kormányválság oka, hogy a miniszterelnök pártja nem támogatta azt a vatikáni szerződést, amely lehetővé tette volna, hogy az egyházi kórházak lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadják az abortuszt.
Vágólapra másolva!

Felbomlik a szlovák kormánykoalíció, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) ugyanis hétfőn este bejelentette, hogy kilép a kormányból.

Pavol Hrusovsky kereszténydemokrata házelnök már a hét végén jelezte: ha a kormány szerdán nem szentesíti a Vatikánnal megkötendő egyezményt, akkor a KDH kilép a koalícióból. Mikulás Dzurinda miniszterelnök pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) viszont nem támogatatta a Vatikánnal megkötendő szerződést. Dzurinda pártja hétfőn bejelentette: nem hajt fejet a KDH követelése előtt, mire a KDH közölte, hogy a történtek miatt kilép a koalícióból.

A Vatikán, a szlovák keresztény egyházak, valamint a kormánypárti KDH olyan egyezmény elfogadását szorgalmazta, amely lehetővé tenné, hogy Szlovákiában az egyházak alapította egészségügyi intézmények lelkiismereti aggályokra hivatkozva megtagadják az abortuszt, vagy a művi megtermékenyítésben való részvételt.

Mikulás Dzurinda 2002-ben felállt második kormánya eddig több koalíciós válságot is túlélt. Az eredetileg négypárti koalícióból korábban távozott a liberális Új Polgári Szövetség (ANO) elnöke, Pavol Rusko, akinek a pártja kettészakadt, ám a tőle elhatárolódott három miniszter továbbra is a kormányban maradt. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) is többször fenyegetőzött kilépéssel, de mindig maradt a koalícióban.