Megtalálták a csarnokomlásban eltűnt magyar holttestét

Vágólapra másolva!
Megtalálták annak a magyar férfinek a holttestét, aki eltűnt a szombati lengyelországi csarnokomláskor - közölte az [origo]-val a Külügyminisztérium. A 39 éves férfi egy belga cég alkalmazottjaként vett részt a csarnokban tartott postagalamb kiállításon. A lengyel hatóságok szerint a hó súlya és a csarnok építésekor felhasznált, nem megfelelő építőanyag okozhatta a tragédiát. A csarnok egyik tervezője közben öngyilkosságot kísérelt meg a katowicei tragédia miatt.
Vágólapra másolva!

A magyar Külügyminisztérium megerősítette, hogy a kedden kiemelt holttestek közül az egyik azé a 39 éves magyar férfié, aki eddig az eltűntek között szerepelt. A férfi holttestét kedd délután találták meg cége kiállítási standjának romjai között, és a késő esti órákban azonosították. A 39 éves budapesti lakos egy belga, állateledelt forgalmazó cég munkatársaként volt a postagalamb-kiállításon, amikor az épület tetőszerkezete beomlott. Halálának pontos okát nem tudni - áll a minisztérium közleményében. A Külügyminisztérium szerint a magyar külképviseletek továbbra is minden támogatást megadnak az elhunyt helyszínen tartózkodó családjának.

A stand romjai között ugyanennek a cégnek dolgozó belga munkatárs testét is megtalálták - tudtuk meg Bende Árpád varsói magyar konzultól. A konzul az [origo] kérdésére elmondta, hogy szerdán valószínűleg sikerül elintézni minden hivatalos engedélyt és igazolást, ami a magyar férfi testének hazaszállításához szükséges, így beszerzik a halotti bizonyítványt és az ügyészség engedélyét is. A boncolást Katowicében végzik el, az erről kiállított jegyzőkönyv is szükséges a holttest kiadásához. "Ha ezt sikerül szerdán elintéznünk, akkor holnap, esetleg holnapután Magyarországra szállíthatják az áldozat holttestét" - mondta a varsói magyar konzul.

Bende Árpád elmondta: még szerdán is további áldozatok holttestét keresik kutyákkal a romok között, annak ellenére, hogy a lengyel hatóságok már többször bejelentették a kutatás befejezését. Krzysztof Mejer, a sziléziai vajdasági hivatal szóvivője szerdán úgy nyilatkozott, hogy még körülbelül tizenöt holttest lehet a romok alatt.

A katowicei ügyészség a kiállításszervező cég hanyagságára utaló jelekre bukkant a tragédia körülményeit vizsgálva - írja szerdai számában a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap. A lap értesülései szerint az eddig feltárt tényekből arra lehet következtetni, hogy az épületet üzemeltető cég állításával szemben csak a tetőszerkezet peremét tisztították meg a vastag hórétegtől. A tető középső részén a legnagyobb fedélsíkot azonban nem takarították le, ezért ott vastag jégréteg keletkezett, amelynek súlyát a nyomozók csaknem 2500 tonnára becsülik. A lap szerint nem kizárt, hogy a londoni bejegyzésű Expomédia csoporthoz tartozó MTK cég anyagi nehézségek miatt nem tisztította meg teljesen a tetőt.

A kiállításszervező cég volt munkatársai vallomásaikban többször is megerősítették, hogy már 2002-ben gondok merültek fel az akkor alig két éve épült csarnokkal. Az ügyészség azt is ellenőrzi, hogy a csarnok építésénél a lengyel előírásoknak megfelelő anyagokat használtak-e fel. Bizonyos jelek ugyanis arra utalnak, hogy az építkezésen esetleg spóroltak az alapanyagokkal.

A Gazeta Wyborcza beszámolója szerint a csarnok egyik tervezője öngyilkosságot kísérelt meg egy opolei szállodában. A férfi felvágta az ereit, de felesége segélykérő telefonhívásának köszönhetően a rendőrség még meg tudta menteni életét. Búcsúlevelében a mérnök a katowicei tragédiával indokolta tettét.

A sziléziai iparvidéken, Varsótól körülbelül 300 kilométerre délre fekvő, Katowicével egybeépült településen szombat délután fél hat tájban történt a baleset. A 150-szer 200 méter alapterületű csarnokban a katasztrófa idején legalább félezer ember tartózkodott egy postagalamb-kiállításon. Az eddig megtalált 65 halálos áldozata között kilenc külföldi van: két német, két cseh, két szlovák, egy belga, egy holland és egy magyar állampolgár. A sérültek száma megközelít a százhetvenet, közülük nyolcvannégyet kórházban ápolnak, egy ember állapota súlyos.

[origo]/MTI