Két újabb holttestet találtak a lengyel csarnok romjai közt

Vágólapra másolva!
Két újabb holtesetet találtak kedden a katowice-chorzówi kiállítócsarnok romjai alatt, így 64-re nőtt a halálos áldozatok száma. A csarnok teteje szombat este omlott be. A tragédia miatt a lengyel hatóságok több épület tetejének a megtisztítását rendelték el.
Vágólapra másolva!

A dél-lengyelországi Katowice városával egybeépült Chorzówban szombat este omlott be a kiállítócsarnok teteje a rá nehezedő hó és jég súlyától. A balesetben 64 ember, köztük nyolc külföldi állampolgár meghalt, 170-en pedig megsérültek. Az épületben éppen postagalamb-kiállítást tartottak, a tragédia idején közel félezer ember tartózkodott a csarnokban

A mentőosztagok kedden csak kamera segítségével tudták kideríteni, hogy két újabb összezúzott test hever fémgerendák alatt. Gépek nélkül egyelőre lehetetlen kiszabadítani a tetemeket, sőt még az áldozatok nemét sem sikerült megállapítani.

A szakértői vizsgálatok során keddre sikerült azonosítani a tragédia nyolcadik külföldi áldozatát, aki német állampolgár volt. Így a halott külföldiek között két német, két cseh, két szlovák, egy belga és egy holland állampolgár van.

A tragédia miatt a lengyel hatóságok óvintézkedések sorozatát rendelték el, köztük a veszélyeztetett épületek tetejének megtisztítását a hótól és a jégtől. Hétfőn 200 embert evakuáltak egy bevásárlóközpontból, amelynek teteje elkezdett meghajlani a hó súlya alatt. A tetőről sikerült idejében letakarítani a havat, így senki sem sérült meg.