Szaddám kivonult peréről

Vágólapra másolva!
Káoszba torkollott Szaddám Huszein perének vasárnapi tárgyalása. A volt diktátor - és előzőleg védői is - elhagyta a tárgyalótermet, miután kivezettették a teremből féltestvérét, Barzan Ibrahim al-Haszan at-Tíkritit, aki szidalmazta a bírókat. Szaddám, perének nyolcadik tárgyalási napján így alig pár percig ült a bírók előtt, akikkel ezúttal is heves vitába keveredett.
Vágólapra másolva!

Alig pár percig volt jelen Szaddám Huszein az ellene és hét vádlott-társa ellen folyó per nyolcadik tárgyalásán. A volt iraki diktátor ugyanis - a védőkkel együtt - elhagyta a tárgyalótermet, miután az új főbíró, Rauf Rasid Abdel Rahman kivezettette féltestvérét, Barzan Ibrahim al-Haszan at-Tíkritit. Barzan, az iraki titkosszolgálat volt főnöke ugyanis nem volt hajlandó nyugton maradni és szidalmazta a bíróságot.

A tárgyalás kezdetén a főbíró közölte a védelem képviselőivel, hogy nem enged meg politikai nyilatkozatokat. "Ez a bíróság nem politikai beszédek színhelye" - mondta. Ezt követően a rákbetegségben szenvedő Barzan szólalt fel, aki egészségügyi állapotával kapcsolatban és ellátásának hiányosságai miatt panaszkodott hosszasan. Amikor a bíró elrendelte kivezettetését, csak rőszakkal tudták kicipelni a teremből, miközben élénken szidta a bírák anyját.

A főbíró ezután a védők felé fordult, akiket azzal vádolt, hogy ők keltettek olyan atmoszférát, amelyben a vádlottak azt hiszik nyugodtan panaszkodhatnak hosszasan és sértegethetik a bíróságot. Ezután az egyik védő szólalt fel, akit szintén kivezettetett a főbíró.

Erre az egész védőcsapat távozott, annak ellenére, hogy Abdel Rahman figyelmeztette őket, "amelyik ügyvéd most távozik, többé nem térhet vissza a terembe". Hálil ad-Dulaimi, a védelem vezetője "törvénytelennek" és "az amerikaiak irányítása alatt állónak" nevezte a bíróságot. Amikor több vádlott is felállt, a bíró felszólította a biztonsági őröket, ültessék le őket.

Ezután Szaddám keveredett éles szócsatába a főbíróval. A volt diktátor közölte, ki akar menni és tartsák meg a tárgyalást távollétében. "El akarom hagyni a bíróságot" - közölte. "Akkor menjen ki" - válaszolta a bíró, és elrendelte Szaddám kivezetését. Erre az közölte: "35 évig parancsoltam nektek, és most te akarsz kiparancsolni a bíróságról?" - kérdezte. "Én vagyok a bíró, maga a vádlott. Magának kell engedelmeskednie nekem" - szólt a bíró válasza. Szaddám erre vádlotti jogainak megsértésével vádolta meg Abdul Rahmant, és közölte az ő esetében is tiszteletben kel tartani az ártatlanság vélelmét. A vita egyre hevesebbé vált, Szaddám már kezével verte a vádlottak padját és szitkokat szórt a bíróra, aki végül őt is kivezettette. A volt diktátor őrei által kísérve még visszakiabált: "Le az árulókkal!" - idézte a BBC News.

Keménykezű az új bíró

Forrás: EPA
Rauf Rasid Abdel Rahman

A rend helyreállítása után a főbíró hivatalból jelölt ki négy ügyvédet a tárgyalás végéig, amely tanúk kihallgatásával folytatódott. Erre azonban Taha jaszin Ramadán és Avad Hamed al-Bandar vádlottak közölték, hogy nem hagyják jóvá az új védőket és ők is kivonultak. Ez volt a nyolcadik tárgyalási nap. Eredetileg keddre tűzték ki, de akkor elnapolták, állítólag azért, mert egyes tanúk Szaúd-Arábiában voltak zarándoklaton.

Szaddám Huszeinnek és alvezéreinek a jelenleg folyó perben az 1982-es dudzsaili mészárlás miatt kell felelniük. Akkor 148 embert gyilkoltak le, mert a helyiek közül néhányan merényletet kíséreltek meg a településen átutazó Szaddám ellen.

A kurd származású Rauf Rasid Abdel Rahman a szintén kurd Rizkar Amint követi a főbírói poszton. Amin feltehetően azért mondott le, mert megelégelte a személyét ért bírálatokat, és állítólag az is közrejátszott távozásában, hogy túlzottnak tartotta a politikai befolyást. Amint egyebek mellett azzal vádolták, hogy a per során nem volt elég határozott a harcosan fellépő Szaddám Huszeinnel és hét vádlott-társával szemben.

Szaddámnak és társainak nem ez az első balhéja a bíróságon. Korábban is rendszeresen előfordult, hogy a volt diktátor, vagy valamelyik másik vádlott szidalmazta a bíróságot, vagy az új iraki kormányt. Szaddám egy alkalommal azzal vádaskodott, hogy nem, kap tiszta ruhát, új cipőt és nem engedik imádkozni, máskor azzal vádolta az amerikaiakat, hogy fogva tartása alatt verték és kínozták, majd lehazugozta a Fehér Házat is. Volt, hogy el sem ment a tárgyalásra.

Látszatper Bushék ellen

Nemzetközi emberjogi aktivisták és a Szaddám Huszein védelmében részt vevő ügyvédek vasárnap bejelentették: látszatpert indítanak George Bush amerikai elnök, Tony Blair brit és Ariel Saron izraeli kormányfő ellen az Irakban és a palesztin területeken elkövetett "háborús bűnök" miatt. A kétnapos per pénteken kezdődik Kairóban, a vád vezetője Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszter lesz, aki maga is részt vesz Szaddám védelmében - közölték a szervezők. Az eseményt a kairói székhelyű Arab Jogászok Szövetsége támogatja, és részt vesz rajta több nemzetközi jogász és emberjogi aktivista, közöttük Ahmed Ben Bella volt algériai elnök és Mahathir Mohamad volt malajziai kormányfő. A tárgyaláson - ha egészségi állapota engedi - Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő elnököl majd.

MTI/[origo]