Exit poll: a Fatah 40, a Hamász 30 százalékot kapott

Vágólapra másolva!
A kormányzó Fatah a leadott szavazatok mintegy negyven, a radikális Hamász hozzávetőleg harminc százalékát szerezte meg szerdán a palesztin törvényhozási választásokon egy felmérés szerint, amely a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapult.
Vágólapra másolva!

Az egyik exit poll-készítő csoport egy vezető tagja közölt ilyen adatokat külföldi hírügynökségekkel. Maguk az exit poll-készítők figyelmeztetnek ugyanakkor felméréseik széles hibahatárára, amelyet a palesztin választási rendszer bonyolultságával magyaráznak.

Számos exit poll-intézet jelezte, hogy csak helyi idő szerint fél tíz (közép-európai idő szerint fél kilenc) körül közli felmérésének eredményét.

A Gázai övezetben és Ciszjordániában a tervezett időben, közép-európai idő szerint 18 órakor bezártak a palesztin parlamenti választások szavazóhelyiségei, Kelet-Jeruzsálemben azonban két órával meghosszabbították a voksolás időtartamát, mert az izraeliek által alkalmazott korlátozások miatt fennakadások voltak a szavazásban - közölte egy palesztin szóvivő.

A palesztin központi választási bizottság szóvivője bejelentette, hogy a voksolás befejezése után azonnal megkezdik a szavazatszámlálást. Hivatalos eredmény csütörtökre vagy péntekre várható.