Briteket sejt Irán a robbantások mögött

Vágólapra másolva!
Irán szerint a britek is közreműködtek a keddi ahvázi robbantásos merényletekben. A nyolc halálos áldozattal járó merényletekért egy arab szeparatista csoport vállalta a felelősséget. A brit külügy tagadja az iráni vádakat.
Vágólapra másolva!

Azzal vádolja Nagy-Britanniát Irán, hogy együttműködött azokkal, akik több robbantásos támadást is elkövettek Ahvázban, az ország délnyugati felében fekvő, amúgy is nyugtalan városban. Manusehr Mottaki külügyminiszter szerint a merényletek kitervelőit brit tisztekkel közösen kaptak lencsevégre - írja a BBC News. Mottaki szerint a támadókat dél-iraki brit parancsnokok segítették. A brit külügy elutasította a vádaskodást, és közölték, elítélnek mindenféle terrorista tevékenységet.

Az egy magánbankban, illetve egy állami környezetvédelmi ügynökség irodájában kedden történt, nyolc áldozatot követelő robbantásokért egy alig ismert arab szeparatista csoport vállalta a felelősséget. "Hőseink, az Ahvázi Felszabadító Arab Harci Mozgalom fegyveres szárnya támadta meg és pusztította el a megszálló ellenség odúit" - közölték honlapjukon.

Műsziklával kémkedhet- tek a britek Moszkvában/nagyvilag/20060123alsziklas.htmlTovább feszíti a húrt atomügyben Irán/nagyvilag/20060123tovabb1.html

A térség, Kuzesztán tartomány lakossága túlnyomórészt arab - kétmilliónyian élnek itt. Az Irakkal határos, olajban gazdag országrészben tavaly is több robbantásos merényletet követtek el, és tüntetések is voltak. Az irániak ezt mind a szomszédos Irakban állomásozó brit katonák számlájára írják.