Öt napig gyászolják Rugovát Koszovóban

Vágólapra másolva!
Koszovóban öt, Albániában hátom napos gyászt rendeltek el Ibrahim Rugova koszovói elnök halála miatt. A szombaton 62 évesen tüdőrákban elhunyt  politikust csütörtökön temetik, holttestét hétfőn és kedden ravatalozzák fel a koszovói parlamentben.
Vágólapra másolva!

Ötnapos gyászt hirdettek Koszovóban Ibrahim Rugova halála miatt; a vitatott jogállású tartomány elnökét a jövő héten csütörtökön temetik. A koszovói kormány és a tartományi parlament elnöksége közösen döntött erről. Január 23-tól kezdődően Albániában is gyászolnak három napig a koszovói albán politikus halála miatt.

Az elhunyt elnök szóvivője, Muhamed Hamiti bejelentette, hogy Rugova családja úgy döntött, az elhunyt temetése csütörtökön délben lesz Pristinában, és nem szerdán, ahogyan a kormány javasolta. A politikus holttestét hétfőn és kedden ravatalozzák fel a parlament épületének előcsarnokában.

Helyszíni beszámolók szerint a pristinai középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, az elnöki rezidencián a gyászolók a kegyelet virágait helyezik el, és gyertyát gyújtanak az épület kerítésénél. Az elhuny családja megnyitotta a rezidencia egyik helyiségét, ahol a polgárok gyászkönyvben fejezhetik ki részvétüket.

Ibrahim Rugova szombaton hunyt el pristinai elnöki rezidenciájában, 62-ik életévében. A politikus tüdőrákban szenvedett, amelyet tavaly nyár végén állapították meg nála az orvosok.

Gyászülések és rendkívüli lapszámok

Vasárnap gyászülést tartott a koszovói tartományi parlament. Sören Jessen-Petersen, a koszovói ENSZ-kormányzat vezetője beszédében úgy fogalmazott, hogy a tartomány politikai vezetőinek egysége létfontosságú lesz az elkövetkező hónapokban, rajtuk múlik ugyanis, hogy megvalósítják-e Rugova függetlenségi álmát. Nexhat Daci parlamenti elnök pedig arról beszélt, hogy Rugova "egész életét a koszovói nép szolgálatába állította, munkássága a szabad, független és szuverén Koszovó megrendíthetetlen alapja és támasza volt". Bajram Kosumi kormányfő szerint Rugova a kilencvenes években "kesztyűt dobott az elnyomás politikájának, és megteremtette Koszovó új arculatát, erőt és irányt adott az ellenállási mozgalomnak". Gyászülést tartott vasárnap Rugova pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség és a koszovói tudományos és művészeti akadémia is.

Rendkívüli kiadásban írtak Rugova haláláról olyan pristinai napilapok is, amelyek egyébként nem jelennek meg vasárnap. A Koha Ditore azt írta, hogy "Koszovónak erőt kell találnia ahhoz, hogy szembesüljön a súlyos veszteséggel, és folytassa a harcot a függetlenségért. E cél eléréséhez már csak egy csata maradt hátra". A Bota Sot azt írta, hogy a koszovói albán nép "elárvult, hang és lélegzet nélkül maradt", a Kosova Sot pedig arra figyelmeztetett, hogy "a koszovói nép érdekeinek eltiprását jelenti bármilyen eltérés a Rugova által kitaposott úttól".

A belgrádi napilapok más hangnemben írnak Rugova haláláról. A Glas Javnosti felrótta neki, hogy nem jeleskedett a szerbek oltalmazásában. A lap szerint Rugova halála "tektonikus megrázkódtatásokhoz" fog vezetni pártjában. A belgrádi lapok által megszólaltatott pristinai elemzők a háborús bűncselekmények vádja alól két hónapja felmentett Fatmir Limajt vagy a leggazdagabb koszovói albánként ismert, Svájcban élő Bexhet Pacolit tartják Rugova lehetséges utódjának az elnöki székben.