Megbukott a mongol kormány

Vágólapra másolva!
A parlamenti képviselők hosszas vita után szavazták meg a kormány távozását, miután szerdán a kommunista utódpárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt (MPRP) kilépett a kormánykoalícióból. A párt közölte, hogy más pártokkal új kormányt kíván létrehozni, s a gazdasági növekedés lassulásával és a növekvő inflációval indokolta a Cahjagín Elbegdordzs vezette kormányból való távozását. A kommunista utódpártnak 38 képviselői helye van a 76 fős parlamentben.
Vágólapra másolva!

A szavazás után, amelyben a kormány megbuktatását a minimálisan szükségesnél eggyel több képviselő támogatta, Elbegdordzs sürgette az új kormány mielőbbi megalakulását. Mint Ojun Szanjaaszuran parlamenti képviselő, a Polgári Akarat Pártjának vezetője közölte újságírókkal, a parlament a jövő szerdán vagy csütörtökön ül össze. A pártoknak addigra elvben meg kell kezdeniük a kormányalakítási tárgyalásokat.

Csütörtökön több százan tiltakoztak Ulánbátorban amiatt, hogy a Mongol Népi Forradalmi Párt kilépett a kormányból, és politikai válságot idézett elő. Több mint 500 tüntető a városközpontban be akart törni a párt irodáiba. Péntekre a rendőrség és a biztonsági erők közbelépésének köszönhetően visszatért a nyugalom.

A Franciaországénál háromszor nagyobb területű, 2,6 millió lakosú ázsiai országban 1990-ben tartották az első független választásokat. Mongólia kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik két nagy szomszédjával, Oroszországgal és Kínával, és az utóbbi időben javult Washingtonhoz fűződő viszonya is. George Bush elnök novemberben látogatott Mongóliába. A demokrácia térségbeli mintapéldájának nevezte az országot, és megköszönte a kormánynak az iraki háborúban nyújtott támogatást. - közölte Ojun Szanjaaszuran parlamenti képviselő, a Polgári Akarat Pártjának vezetője.