2009-re jósolják Irán atombombáját

Vágólapra másolva!
Iránnak 2009-re már elkészülhet az első atombombája - vélekedett a héten két neves amerikai szakértő, akik szerint Teherán az ezt követő néhány év alatt évi 25-30 atombomba előállítására is képes lehet.
Vágólapra másolva!

A washingtoni Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet elnöke, David Albright és helyettes igazgatója, Corey Hinderstein csütörtökön közétett tanulmányában megvizsgálta azokat a műszaki akadályokat, amelyeket az iráni szakembereknek át kell hidalniuk, hogy megkezdhessék a magas fokon dúsított urán ultracentrifugás eljárással történő gyártását. A két ismert szakértő ez alapján jutott a fenti megállapításra.

Irán a héten eltávolította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pecsétjeit három nukleáris kutató központjáról azzal a céllal, hogy uránt dúsítsanak a natanzi üzemben.

A lépés világszerte nagy visszhangot váltott ki. A Teheránnal az iráni atomprogramról tárgyaló EU-trojka (Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) bejelentette: beszünteti a tárgyalást és az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, hogy a testület akadályozza meg Teheránt abban a szándékában, hogy atomfegyverre tegyen szert.