Saron agyában felszívódott a vérömleny

Vágólapra másolva!
Pozitív eredményt mutatott az Ariel Saron izraeli kormányfő agyáról csütörtök este készült komputertomográfiás felvétel: a múlt héten súlyos agyvérzést szenvedett miniszterelnök agyában felszívódott a vérömleny - tudatták a Saront kezelő kórház orvosai.
Vágólapra másolva!

Az orvosok így eltávolították azt a kis műanyagcsövet, amelyet az agyban levő nyomás csökkentésére helyeztek el a kormányfő koponyájában - közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház. Az intézmény közleménye szerint csütörtök este újabb, tartósabb infúziós csövet kötöttek rá sikeresen a miniszterelnökre. A beavatkozás után Saront visszaszállották szobájába.

Az egészségügyi intézmény csütörtök este arról adott hírt, hogy Saron szívverése szabályos, testhőmérséklete normális, de még mindig öntudatlan állapotban van, egy héttel a súlyos agyvérzés után. Az orvosok folytatják az altatóelvonást Sarontól, hogy megpróbálják visszahozni a kómából. Ariel Saron állapota továbbra is válságos, de stabil - tájékoztatott csütörtök délután a kórház.

Kevéssel később a miniszterelnököt ápoló orvos csoport vezetője - a közleménynek némiképp ellentmondva - kijelentette egy nyugati hírügynökségnek, hogy Saron állapota napról napra javul, a beteg egyre többet mozog, bár még mindig altatják.

A 77 éves Saron január 4-én szenvedett súlyos agyvérzést. Kórházi ápolása előreláthatólag hónapokig tart, orvosai szerint csekély az esélye annak, hogy visszatérhet még a politikába.