Hívőket késeltek meg egy moszkvai zsinagógában

Vágólapra másolva!
Nyolc hívőt megkéselt egy moszkvai zsinagógában egy fiatal antiszemita férfi szerda este. A rabbinak a hívőkkel közösen sikerült a nagyobb öldöklést megakadályoznia.
Vágólapra másolva!

A húszéves fiatalember az esti ima alatt hatolt be a belvárosi Bolsaja Bronnaja utcában lévő zsinagógába, és válogatás nélkül szúrta meg késével a bennlévőket, négyet súlyosan megsebezve. Az odasiető Jichak Kogan rabbi szerint a támadó azt mondta, hogy ölni jött a zsinagógába.

Kogan rabbinak és segítőinek végül sikerült lefognia a fiatalembert, és megkötözni, még mielőtt a rendőrök megérkeztek. A rabbi megjegyezte, az utóbbi időben éleződött a helyzet a zsinagóga körül, s ezért rendőrséghez és a biztonsági szolgálathoz fordultak.

Berl Lazar oroszországi főrabbi Jeruzsálemből telefonon közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy azonnal visszautazik Moszkvába, s a csúcsvezetők azonnali reagálását várja a véres incidensre.

Egy évvel ezelőtt fél tucat antiszemita fiatal az észak-moszkvai Marjina Roscsa-i zsinagóga közelében vert össze egy rabbit. Alekszandr Laksin rabbitársának sikerült elmenekülnie előlük két kisfiúval.