Magyarok biztosították a bosnyák rajtaütés helyszínét

Vágólapra másolva!
Magyar békefenntartók biztosították utólagosan annak a rajtaütésnek a helyszínét, amelynél EUFOR-katonák megölték egy háborús bűnökkel gyanúsított boszniai szerb férfi feleségét - közölte az [origo]-val a honvédelmi tárca. A körözött férfi öngyilkosságot kísérelt meg, miután látta, hogy nincs kiút. A lövöldözésbena a kisfia is életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

"A magyar békefenntartó kontingens készenléti feladatot ellátó szakasza bizosította a rajtaütés helyszínét, a lövöldözés után. Az elfogásban nem vettek részt, nem az a dolguk" - mondta el az [origo] kérdésére Kiss Dezső, a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatási osztályvezetőjének helyettese. Az alezredes közölte, hogy a mintegy harminc magyar katona másfél órával az eset után ért a helyszínre, feladatuk a nyomokat begyűjtők testi épségének óvása volt.

Mint azt korábban megírtuk, csütörtökön az Európai Unió boszniai békefenntartó haderejének (EUFOR) katonái egy rajtaütésben Kelet-Boszniában megölték egy háborús bűnökkel gyanúsított boszniai szerb férfi feleségét, a 11 éves kisfiát pedig életveszélyesen megsebesítették. A 47 éves, körözött Dragomir Abazovic - az első hírek szerint - szintén életveszélyes lövést kapott.

Kiss Dezső szerint a háborús bűnös önmagát sebesítette meg súlyosan: mikor látta, hogy nincs kiút, öngyilkosságot akart elkövetni. Az alezredes azt állítja, az EUFOR katonák csak önvédelemből lőttek, a tűzpárbajt nem ők kezdték. Az eset a kelet-boszniai Rogatica város közelében történt, ahol egy faluban tűzfegyverekkel támadtak rá Abazovicra. A férfi ellen még 1999-ben adtak ki elfogatóparancsot a boszniai hatóságok.

Az asszony nem sokkal a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. Abazovicot súlyos fejsérülésekkel kezelik, jelenleg kórházban ápolják, állapota válságos. A kisfiú állapotáról nem közöltek jelentést.

Dragan Cavic, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke élesen bírálta az Európai Unió boszniai békefenntartó erőinek csütörtöki eljárását, Cavic tiltakozó levelet írt az EUFOR parancsnokságának, "brutális erőfitogtatásnak és az emberi jogok megsértésének" nevezve benne a történteket. Írása szerint az incidens rombolja az EUFOR tekintélyét, a békefenntartó haderő így könnyen eljátszhatja a boszniai emberek bizalmát.

Jem Thomas alezredes, az EUFOR szóvivője védelmezte az EU-katonák eljárását. Mint mondta, a gyanúsított lőtt először, a katonák csak viszonozták a tüzet.

Lencsés Csaba