Egy napon át altatják Saront

Vágólapra másolva!
Orvosok szerint kicsi az esélye, hogy teljesen felépül súlyos agyvérzéséből Ariel Saron. Az izraeli miniszterelnököt szerdán késő este szállították kórházba agyvérzés miatt, és két, több órás életmentő operációt is végrehajtottak rajta éjjel, majd reggel. Orvosai szerint állapota stabil, de súlyos és legalább 24 óráig altatásban tartják. Kormányfői jogköreit ideiglenesen helyettesére, Ehud Olmertre ruházták át.
Vágólapra másolva!

Agyvérzést kapott Ariel Saron izraeli miniszterelnök, ezért kórházba kellett szállítani szerdán késő este. Saront a jeruzsálemi Hadassza kórházban - ahol csütörtökre kisebb szívműtétre volt kiírva - hatórás műtétnek vetették alá még éjjel, majd csütörtök hajnalban ismét a műtőasztalra fektették. Saron összesen több mint kilenc órát feküdt a műtőasztalon.

A kórház igazgatója szerint Saron súlyos agyvérzést szervedett, ezért azonnal meg kellett műteni. A heves belső vérzés elállítását célzó operáció egész éjjel folyt, a vérzést hatórás műtéttel sikerült megállítani. Csütörtök hajnalban azonban a miniszterelnököt visszavitték a műtőasztalra, mivel újabb vérzések alakultak ki az agyában, és más komplikációk is felléptek. Az újabb műtétet délelőtt befejezték, és sikerült elállítani a vérzéseket, de a kormányfő állapota továbbra is súlyos.

Slomó Mor-Joszef igazgató szerint a miniszterelnököt altatják és lélegeztető gépen van, életfunkciói stabilak, de állapotba súlyos. Az orvos szerint a politikust 24 órán keresztül altatják, hogy szervezete regenerálódhasson. Az igazgató ugyanakkor cáfolta azokat a híresztelseket, hogy a kormányfő állapota rosszabb, mint amit elismernek. Közölte, ha bármi változás áll be Saron egészségi állapotában, arról hírt adnak. Más értesülések szerint vasárnapig tartják mesterséges kómában a kormányfőt.

Korábban a kormány egyik tagja, illetve a miniszterelnök egyik közeli munkatársa azt közölte, hogy a miniszterelnök az életéért küzd. Meir Sítrit közlekedési miniszter és Ronni Bar-On parlamenti képviselő egyaránt a rövid rendkívüli kormányülés után beszélt a sajtónak, mindketten hasonlóképp fogalmaztak.

Kicsi az esélye a teljes felépülésnek

A kormányfőt helyi idő szerint szerda este 11 óra körül szállították kórházba, miután mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Egyes híradások szerint eleinte ellenállt annak, hogy bevigyék, mondván, elég jól van ahhoz, hogy otthon maradjon.

Idegsebészek szerint nem valószínű, hogy a miniszterelnök képes lesz teljesen felépülni egy ilyen erős agyvérzés után. Általában egy nappal az esemény után lehet megállapítani, hogy az milyen maradandó károsodásokat okozott a betegnél. Az egyik televízió értesülései szerint Saron alteste lebénult.

Saront három héten belül már a második agyvérzés éri. Az újabb roham akkor tört rá, amikor ismét korrupciós ügyek gyanújába keveredett. Az izraeli rendőrség szerdán jelentette be, hogy újabb bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy a Saron család hárommillió dollár csúszópénzt kapott egy osztrák milliárdostól.

Saron először december 18-án szenvedett enyhe agyvérzést, azóta véralvadásgátló gyógyszerekkel kezelték, csütörtökön pedig szívműtétet terveztek rajta elvégezni. A politikus jelentős súlyfelesleggel küszködik, de ezt leszámítva az első szélütés után végzett orvosi vizsgálatok során egészségi állapotát általában véve jónak találták.

Oda lehet pártja választási esélye

Saron állapota súlyosan érintheti novemberben létrehozott új, centrista pártja, a Kadima (Előre) márciusi választási esélyeit is, mert a párt kampányát éppen a kormányfő személyére, mint "a béke és a biztonság erős vezetőjére" építette. Az eddigi közvélemény-kutatások kivétel nélkül a Kadima fölényes győzelmét jósolták a Likud és a Munkapárt előtt.

A felmérések szerint a kormányfő népszerűség terén toronymagasan vezet politikai vetélytársaival szemben. Saron esetleges halála, vagy munkaképtelensége minden bizonnyal politikai felfordulást okozna a választásokra készülő országban.

Kérdéses az is, mi lesz a főleg Saron által szorgalmazott béketeremtő lépések továbbvitelével. A gázai kivonulást végigvivő - pártjával, a Likuddal emiatt szakító - Saront sokan az egyetlen közel-keleti politikusnak tartják, aki valamiféle tervvel rendelkezett a térségbeli béke megteremtésére.

A történtek miatt a miniszterelnöki jogköröket ideiglenesen Saron helyettesére, Ehud Olmertre ruházták át, akinek vezetésével csütörtök reggel rendkívüli kormányülést tartottak.