A katonák körében is esett Bush támogatottsága

Vágólapra másolva!
Esett George Bush Irak-politikájának támogatottsága az amerikai katonák körében. A hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés szerint azonban a többség még így is Bush mellett áll.
Vágólapra másolva!

Kilenc százalékponttal csökkent az elmúlt egy évben George Bush amerikai elnök Irak-politikájának támogatottsága az amerikai fegyveres erők soraiban - derült ki egy friss felmérésből.

A Military Times című magazinban hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményei szerint jelenleg a megkérdezettek 54 százaléka támogatja Bush Irak-politikáját, míg egy évvel ezelőtt a válaszadók 63 százaléka volt kedvező véleménnyel róla.

Az elmúlt egy évben általánosságban véve is csökkent - a tavalyi 71 százalékról 60 százalékra - az amerikai elnök politikájának támogatottsága a felmérés tanúsága szerint. A közvélemény-kutatás eredményei egybecsengenek azzal, hogy az elmúlt hónapokban megcsappant Bush népszerűsége az amerikai lakosság körében.

A Military Times szerkesztői ugyanakkor közölték, felmérésük nem reprezentatív, ugyanis olyan idősebb, tapasztaltabb és karrierjük alakulására érzékenyebb személyeket kérdeztek meg, akiknek véleménye nem tükrözi pontosan az amerikai fegyveres erők teljes személyi állományának hangulatát. A közvélemény-kutatásban megszólítottak 61 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szolgált Irakban és Afganisztánban.