Pénzért engedtek át ukránokat a lengyel határon

Vágólapra másolva!
Lengyelországban vádat emeltek 45 határőr ellen, akik az ügyészség szerint pénzért ellenőrzésül nélkül engedtek át ukrán állampolgárokat a határon.
Vágólapra másolva!

Negyvenöt lengyel határőrt vádolnak azzal, hogy pénz ellenében, ellenőrzés nélkül engedtek át a határon ukrán állampolgárokat - közölte a helyi ügyészség. Valamennyien Korczowa határátkelőn teljesítenek szolgálatot. A határőröket felfüggesztették állásukból, az ellenük szóló vádiratot megküldték az illetékes bíróságnak. Ha bűnösnek találják őket, tettükért akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.

A korrupció vonatkozásában Lengyelország a nem túl előkelő 67. helyen áll a Transparency International nemzetközi nem kormányzati szervezet rangsorában, rosszabb helyen mint például Ghána vagy Kolumbia. Korrupciós botrányok sorozata volt az egyik oka annak, hogy a szociáldemokrata lengyel kormány elveszítette a legutóbbi választásokat, s az új kormánypárt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) egyik fő programpontja a korrupció elleni fellépés lett.