Ellenzékbe vonul az ukrán elnök pártja

Vágólapra másolva!
Viktor Juscsenko ukrán elnök pártja bejelentette kedden, hogy elutasítja az oroszbarát koalíció felkínálta szövetséget, és ellenzékben marad. Az ellenzékbe vonulást a Mi Ukrajnánk nevű tömb egyik vezetője, Anatolij Kinah parlamenti képviselő, az ukrán gyáriparosok és vállalkozók szövetségének elnöke jelentette be a parlament szószékéről.
Vágólapra másolva!

A politikus egyidejűleg legitimnek nevezte a Juscsenko volt választási ellenfele, Viktor Janukovics vezette "válságellenes koalíciót", amelybe a Viktor Janukovics-féle Régiók Pártja, Olekszandr Moroz parlamenti elnök szocialista pártja és a Petro Szimonenko vezette kommunista párt lépett be. A bejelentés után a törvényhozás megválasztotta a parlamenti bizottságokat és azok elnökeit.

Moroz házelnök ismét Viktor Janukovicsot javasolta miniszterelnöknek. Bejelentette azt is, hogy a narancsszínű forradalom másik vezetőjének, Julija Timosenkónak a pártjából három képviselő átállt az oroszbarát koalícióhoz.

Kedd reggel Timosenko több mint ezer híve torlaszolta el a parlament bejáratait, és megpróbálták - sikertelenül - megakadályozni az oroszbarát kormánykoalíció hivatalos megalakítását és Janukovics miniszterelnökké választását. Kedden telt le Ukrajnában az a tíz nap, amely után megalakulhat a bejelentett új parlamenti többség.

Juscsenko tudatta, hogy július 25-ig ad időt, hogy megalakuljon egy "országegyesítő" kormány, ellenkező esetre fenntartja magának a jogot, hogy feloszlassa a parlamentet. Az államfő ismét értésre adta: nem bízik benne, hogy Janukovics képes lenne kormányfőként az ország megosztottságát leküzdeni.

Az alkotmány értelmében az államfő tesz javaslatot a kormányfő személyére, és a jelöltről a parlament szavaz.