A Hamász kormányzása miatt büntet Izrael

Vágólapra másolva!
Vasárnap Iszmáil Háníjét jelölte a kormányfői posztra a Hamász. Előzőleg szombaton Mahmúd Abbász palesztin elnök a radikális szervezetet kérte fel kormányalakításra. Az izraeli kormány ezt követően elfogadta a palesztinokat sújtó büntetőintézkedési csomagot: a Palesztin Hatóság nem kap meg körülbelül 50 millió dollárt, és utazási korlátozásokat is bevezetnek.
Vágólapra másolva!

Iszmáil Haníjét jelölte a kormányfői posztra vasárnap a Hamász radikális palesztin mozgalom. Erről vasárnap Gázában számolt be a szervezet. Előzőleg szombaton a január 25-i választáson győztes Hamászt kérte fel kormányalakításra Mahmúd Abbász palesztin elnök.

Az izraeli kormány Háníje jelölésével szinte egy időben elfogadta a palesztinokat sújtó büntetőintézkedési csomagot. Az újabb büntetőintézkedések értelmében Izrael egyebek között leállítja az adókból befolyó pénzösszegek havi átutalását a Palesztin Hatóságnak és korlátozza a palesztinok utazási lehetőségeit - közölte az izraeli rádióval Roni Ban-or kabinetminiszter.

Izrael eddig a palesztinoknak 50 millió dollárt utalt át havonta, ami a hatóság költségvetésének 30 százalékával volt egyenlő. Ebből fedezték a 140 ezer fős hivatalnoki gárda és a 60 ezer rendőr, illetve biztonsági ember fizetését. A határok lezárása azokat érinti, akik rendszeresen léphetnek be izraeli területre munkavállalás címén. Jelenleg a gázai és ciszjordániai palesztinok közül 15 ezer embernek van ilyen engedélye, de az utóbbi időben csak egyharmaduk tudott élni ezzel a lehetőséggel a részleges korlátozó intézkedések miatt.

Az izraeli kormány egyben sürgette a nemzetközi közösséget, hogy vonja meg a Palesztin Hatóságnak szánt támogatás jelentős résztét, de a kabinet hangoztatta azt is: a humanitárius segélyeket továbbra is biztosítani kell. A Kormányülésen Ehud Olmert kormányfő "terrorista hatóságnak" minősítette a Palesztin Hatóságot, miután a Hamász többségű parlament szombaton letette a hivatali esküt, és Abbász a szervezetet kormányalakításra kérte fel.

Pénzügyi válsággal néz szembe a Palesztin Hatóság, mert Izrael leállította a palesztinok nevében beszedett adók átutalását, az Egyesült Államok pedig korábbi segély visszautalását kérte a Hamász többségű parlament eskütétele után - jelentette ki vasárnap a palesztin elnök, Mahmúd Abbász az izraeli bejelentésre reagálva. Abbász szerint ezzel megkezdődött a külföldi nyomásgyakorlás. Abbász elmondta azt is, hogy hétfőre halasztották a Hamász vezetőivel tartandó találkozóját. A megbeszélést eredetileg vasárnapra tervezték, s egyes híradások arról szóltak, hogy Abbász a nap folyamán kormányalakítási megbízást ad Iszmáil Haníjénak, akit a radikális iszlám szervezet a kormányfői tisztségre jelölt.

Háníje a pragmatikus

Az Abu Abed néven is emlegetett 43 éves jelölt a radikális szervezet politikai bizottságának tagja. Ismerői nyugodt emberként, pragmatikus politikusként és a palesztin egység híveként írják le Haníjét. A politikus nagyon népszerű a Hamász soraiban, és jó kapcsolatokat ápol más palesztin szervezetek vezetőivel.

Háníje ismertséget a 2004-ben meggyilkolt Jasszin sejk legközelebbi segítőjeként szerzett, majd a választáson ő lett a Hamász kampányarca, és ő vezette a szervezet választási listáját.

Az 1962-ben születet Háníje egy gázai menekülttáborban látta meg a napvilágot, és a gázai egyetem arab irodalom szakán tanult, miközben részt vett az egyetemen szerveződő, iszlamista mozgalomban. Amikor végzett, 1987-ben indult az első intifáda az izraeli uralom ellen, tüntetésekre járt, ezért bebörtönözték rövid időre, majd a Hamászhoz csatlakozott, ezért hosszabb börtönbüntetéseket kapott. 1989-ben már három évre ítélték, majd szabadulásakor Dél-Libanonba száműzték. Egy év múlva hazatért, és a Gázai Egyetem dékánjának nevezték ki.

Jasszin sejk 1997-es kiszabadulásakor a Hamász szellemi vezérének irodavezetője lett. Politikai szerepe a 2000-es, második intifáda alatt egyre nőtt, nem kis mértékben annak következtében, hogy Izrael sorra likvidálta a radikális szervezet vezetőit. 2003-ban ő is megsebesült egy izraeli légitámadásban - a kezén. Akkor Jasszin sejkkel együtt tartózkodott egy izraeli lakóházban. Csak másodpercekkel a bombák becsapódása előtt hagyták el az épületet, amikor meghallották az izraeli vadászgépek zaját.

A gyakorlatias vezető sokáig közvetítőként dolgozott a palesztin hatóság és a szélsőséges szervezet között. A Hamász többi vezetőjénél nyitottabb az Izraellel folytatandó párbeszédre, a tárgyalások feltételeként azt szabta, hogy Izrael ismerje el a palesztin jogokat.

[origo]/MTI