Láthatatlan szolgák építik a sivatagi álomvilágot

Éhbérért építi kegyetlen körülmények között a sivatagi álomvilágot több százezer külföldi munkás az Egyesült Arab Emirátusokban - erősítette meg az [origo]-nak egy Dubajban dolgozó magyar fiatal a Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet aggodalmait. A társadalomból kinézett munkásokat eldugják a sivatagban, miközben a részegítő gazdagságot árasztó városba nem tehetik be a lábukat. A bérrabszolgák nagy része kiszolgáltatott: ha nem tetszenek nekik a körülmények, mehetnek isten hírével, úgyis jön helyettük száz másik.

Körülbelül négyezer kínai él egy átalakított tankhajón, ami a dubaji öbölben horgonyoz. Reggel és este hajókkal viszik és hozzák őket a munkahelyük és a tanker között, a városba ki sem mehetnek. Így épül Dubaj egyik lenagyobb látványossága, a 300 mesterséges szigetből álló, a Földet jelképező szigetvilág - mondta az [origo]-nak Marton Ádám, az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában dolgozó magyar fiatal a helyi viszonyokról.

De nem csak a kínaiak helyzete sanyarú. Azoknak a munkásoknak sincs esélyük a bejutni a sokat emlegetett pompás beton- és üvegpaloták közé, akik a parttól jó pár kilométerrel beljebb, a sivatagban felhúzott szocreál bérházakban kapnak szállást. Őket rácsozott ablakú buszokkal szállítják az építkezésekre.

Gyakori látvány Dubajban, a világ egyik leggyorsabban fejlődő városában, hogy a tömegszállásokról a munkások tízes, húszas csoportokban a közeli boltokhoz gyűlnek, ahol van egy-egy tévé. Ezeken nézik a krikettmeccseket, már ahol tudják. Van ugyanis olyan boltos, aki megunta a kirakatokra tapadó bámészkodókat, és leragasztotta üzlete ablakait. Itt a társaságok egyik-másik tagja leskelődik be valamelyik résen, és úgy tolmácsolja a többieknek, hogyan áll a meccs.

Hasonlóan lesújtó képet fest az olajkirályságban uralkodó viszonyokról a Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő szervezet november elején nyilvánosságra hozott jelentése, ami a Dubajban dolgozó külföldi munkástömegről szól. Az Egyesült Arab Emirátusokban összesen 2,7 millió külföldi dolgozik, akik a teljes munkaerő 95 százalékát teszik ki. A HRW szerint hiába tett ígéretet az Emirátusok vezetése, hogy fellép a hatalmas munkástömeg védelme érdekében, mert a cégek nem elszámoltathatók, ez pedig kétségessé teszi a munkajogi védelem hatékonyságát.

A HRW építéseken dolgozó vendégmunkásokkal, kormányzati tisztviselőkkel és cégek képviselőivel készített interjúk alapján írt jelentésében azt állítja, hogy az Emirátusokban dolgozó külföldieket gyakran érik súlyos jogsértések. Ilyenek az alacsony, illetve ki nem fizetett bérek. A helyi átlagfizetéshez - a HRW szerint több mint 2000 dollárhoz - képest a munkások alig 100-250 dollárt kapnak kemény fizikai megterheléssel járó feladataik elvégzése után. A minimálbért szabályozó törvényt figyelmen kívül hagyják a cégek.

Komoly gond a munkaközvetítők által alkalmazott kizsákmányolás is, akik évekig fizettetnek részesedést a munkavállalókkal. A pár ezer dolláros alapdíjra - amit az adminisztrációs költségekre és a sikeres munkaközvetítésre hivatkozva szednek be a dolgozóktól - havi 10 százalék körüli kamatot számítanak, így kuncsaftjaik évek alatt is alig tudják visszafizetni a pénzt. A gyakorlat annak ellenére elterjedt - a HRW által megkérdezett 60 munkás mindegyike fizetett ilyen kölcsönöket -, hogy csak a munkáltatónak kellene ilyen díjat fizetni, sőt, a fejvadász cégek által adott uzsorakölcsönt kifejezetten tiltják a törvények.

A HRW szerint létező gyakorlat az is, hogy a munkáltatók elveszik dolgozóik útlevelét. A cégek ezt leggyakrabban azzal indokolják: csak így tudják megakadályozni, hogy dolgozóik egy-egy munka elvégzése előtt lelépjenek.

De több kifogás éri a cégeket a nem kielégítő munkakörülmények miatt is. Az [origo]-nak nyilatkozó magyar fiatal szerint jellemző, hogy a munkavédelmi előírások hiába jelölték meg a 60 Celsius-fokot, mint ami felett már nem lenne szabad dolgozni, a hőmérséklet hivatalosan soha nem éri el ezt a szintet - jóllehet gyakran előfordul, hogy a hőmérők 62 fokot mutatnak. Mivel azonban tavaly több tucat halálesetet okozott a nagy meleg, végül a hatóságok úgy határoztak, hogy délután egy óra és fél négy között nem kell dolgozni.

Ráadásul nem csak az építkezéseken dolgozó bérrabszolgák kiszolgáltatottak, az irodai alkalmazottak helyzete sem sokkal kedvezőbb. Bár ők több pénzhez jutnak, az egyik fő probléma a munkahelyváltás, pontosabban a felmondás. Szabály határozza meg, hogy egy éven belül bizonyos beosztásokban hányszor lehet munkahelyet változtatni. Ezzel az eljárással főleg azoknak a számát szeretnék csökkenteni, akik túl gyakran váltogatják munkahelyeiket pár száz vagy ezer dirhemmel magasabb fizetésért.

Még ha valaki a szabályoknak megfelelően mond is fel, előfordul, hogy a munkaügyi hatóságok megvonják tőle a vízumot, és kap 21 napot az ország elhagyására, miután évekig még látogatóként sem térhet vissza. Marton Ádám több munkatársa is így járt, pedig ők csak a cégükön belül lezajló kedvezőtlen változások miatt szerettek volna váltani. A magyar fiatalember is felmondott, neki azonban szerencséje volt, mivel olyan típusú vízummal rendelkezett, ami ezt lehetővé tette.

Akitől megvonják a vízumot, az már hiába szalad fellebbezésért vagy éppen a munkavállalók érdekeiben fellépő jogvédőkhöz, ők csak jelezni tudják a problémát a hatóságoknak vagy figyelmeztetni a kormányzatot. A hatóságok azt tesznek, amit akarnak, nem hatja meg őket, hogy ki és milyen felszólítást ír, szakszervezetek pedig egyáltalán nincsenek. Az [origo]-nak nyilatkozó magyar szerint a helyzet rendkívül egyszerű: "Mindenki pénzért jön, pénzért csinálja", viszont az náluk van. Akinek nem tetszenek a játékszabályok, az elmehet haza. "Úgyis jön a helyére száz másik."

Ballai Vince - Sáling Gergő