Meghalt az állítólag megmérgezett orosz kém

Vágólapra másolva!
Néhány héttel feltételezett megmérgezése után csütörtök este a londoni egyetemi kórházban meghalt Alekszandr Litvinyenko, az orosz titkosszolgálat volt ügynöke. A halálhírt a kórház szóvivője közölte.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Alekszandr Litvinyenko

- Nagyon beteg volt, amikor behozták, az orvosok mindent megtettek, ami tőlük tellett, hogy megmentsék - mondta Litvinyenkóról. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 43 éves volt alezredesén - Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik bírálóján - három hete kezdtek mérgezés tünetei mutatkozni azután, hogy egy londoni szállodában találkozott két orosszal.

A férfi, aki 2000-ben szökött Nagy-Britanniába feleségével és fiával, miután odahaza megvádolta az FSZB-t, hogy a szintén Londonba menekült Borisz Berezovszkij mágnás életére tör, a Putyin elnökkel szemben szintén kritikus, október 7-én gyilkosság áldozatául esett Anna Politkovszkaja orosz újságírónő halála ügyében kutakodott.

A Scotland Yard nyomozást indított, hogy tisztázza az exkém megbetegedésének körülményeit, miután az orvosok a múlt héten - Litvinyenko pénteki kórházba szállítása után - azt mondták, a betegséget mérgezés okozta, de egészségi állapotának rohamos romlásának okát - amelyre a halála is visszavezethető - egyelőre nem ismerik.

Litvinyenko környezetéből megvádolták a Kremlt azzal, hogy összeesküvést szőttek a volt FSZB-tiszt megölésére. Moszkvában "ostobaságnak" nevezték, és visszautasították e vádakat.