Huszonegyen sérültek meg egy mexikói tüntetésben

Vágólapra másolva!
Rohamrendőrök és a tüntető fiatalok összecsapásában megsérült 21 ember csütörtökön a mexikói Oaxaca városban. A tüntetők a kormányzó lemondását követelik.
Vágólapra másolva!

Mintegy kétszáz tüntető fiatal barikádként autóbuszokkal és teherautókkal torlaszolta el egy egyetemi épület kapuját, majd felgyújtották a járműveket, és bemenekültek az egyetem területére. Szintén mintegy kétszáz rohamrendőr előbb felszámolta a barikádokat, majd körbevette az épületet, és könnygázt vetett be a bent lévők ellen. A rendőrök nem léptek be az intézmény területére, ahhoz ugyanis a rektor engedélye szükséges Mexikóban. Az épületben összegyűlt tiltakozók gyújtópalackokkal dobálták a hatóságiakat. Ezen incidensek során megsérült hét rendőr, 12 tüntető és két újságíró.

A turisták által is kedvelt városban május óta folynak a tiltakozó megmozdulások, hogy távozásra bírják Ulises Ruíz kormányzót, akit azzal vádolnak, hogy csalárd módon került hatalomra 2004-ben, valamint hogy verőlegényeket bérel fel ellenzékiek megtámadására. A mozgalom élén sztrájkoló tanárok és különböző baloldali és indián szervezetek állnak. A kormányzó azonban már több alkalommal leszögezte: nem mond le. A szövetségi kormány a hét végén háromezer rendőrt küldött a városba a rend helyreállítására.

Több ország - így az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és Németország - mexikói nagykövetsége figyelmeztetést tett közzé országuk állampolgárai számára, hogy ne utazzanak a szűkebb régióba.