Sugárzó izraeli bombatölcsérek Libanonban

Vágólapra másolva!
Magas radioaktivitást mutattak azok a földminták, amelyeket tudósok vizsgáltak meg Libanonban izraeli bombatölcsérekben, ami arra utal, hogy Izrael urániumalapú fegyvereket használt a nyári háborúban - írta szombati számában a londoni The Independent. Az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) egyik illetékese nem tudta megerősíteni a hírt.
Vágólapra másolva!

A mintákat alaposabb vizsgálatra elküldték a dél-angliai Harwell spektrográfiai laboratóriumába. A lap úgy tudja, hogy a kutatók első megállapításait a brit védelmi minisztérium is megerősítette, mely szerint a minták urániumizotóp-koncentrátum erős jelenlétét mutatják. Az egyik bomba felrobbanásáról készült fotón olyan nagy kiterjedésű fekete füst látható, amelyet okozhatott urániumégés is - tette hozzá a The Independent.

A libanoni háború ökológiai kárait felmérő ENSZ környezetvédelmi program ázsiai és közel-keleti igazgatója nem tudta sem megerősíteni, sem megcáfolni a londoni lap értesülését. Mint Butrosz el-Harb telefoninterjúban elmondta, a program szakértői által vett mintákat egyelőre a svájci Spitzben lévő laboratóriumban elemzik. Az eredményeket várhatóan november közepén kapják meg és azokat december közepén hozzák nyilvánosságra Bejrútban.

Az ENSZ-szakértők mintegy 20 fős csoportja október első felében végzett két hetes felmérést a háború által okozott környezetvédelmi károkról, köztük a levegő-, víz-, és talajszennyezésről, amelyek az izraeli bombázások következményei lehetnek Dél-Libanonban, a Bekaa-völgyében és Bejrút déli külvárosában, ahol a síita Hezbollah legfőbb bázisai vannak.