Del Ponte elégedetlen a szerb együttműködéssel

Vágólapra másolva!
Nem tapasztalt haladást Szerbia esetében az ENSZ-intézménnyel folytatott együttműködésben a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze - ezt maga Carla del Ponte erősítette meg az Európai Unió és Szerbia magas szintű találkozójának helyszínén, Luxembourgban hétfőn nyilatkozva Brüsszelbe is eljutott hírek szerint.
Vágólapra másolva!

Del Ponte - aki az EU-tagállamok külügyminisztereit is tájékoztatta a helyzetről - esti sajtótájékoztatóján egyenesen azzal vádolta a szerb vezetést, hogy nincs meg benne a politikai akarat Ratko Mladic, a boszniai szerbek volt katonai vezetőjének letartóztatására. Hozzátette, Belgrádban sok erőfeszítést tesznek a vezető háborús bűnösnek tekintett Mladic elfogására, de ebben "sok a ködösítés". Úgy vélte, a szerb vezetés valószínűleg azt szeretné legjobban, ha Mladic önként adná fel magát.

Mladic a hágai törvényszék feltételezése szerint Szerbiában rejtőzködik, és ebben a katonaság és a rendőrség bizonyos tagja is segítséget nyújtanak neki.

Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök mindazonáltal megismételte, hogy Belgrád mindent megtesz az együttműködés kiteljesítésének érdekében. Minapi szerbiai kiszivárogtatás szerint Mladic kézre kerítése már csak rövid idő kérdése.

Az EU tavasszal kénytelen volt felfüggeszteni a tárgyalásokat Szerbiával a társulási szerződésről, éppen a háborús főbűnösök elfogásának nem kielégítő segítése miatt. Olli Rehn bővítési biztos most megerősítette, hogy csak akkor újítják fel a tárgyalásokat, ha a törvényszékkel folytatott együttműködést teljesnek találják. A finn biztos egyúttal csalódottságát fejezte ki a haladás hiánya miatt.