Eltemették Sütő Andrást

Sütő András írótól búcsúztak szombaton Marosvásárhelyen családtagjai, pályatársai, tisztelői, a romániai és a magyarországi közélet szereplői.

Korunk egyik legnagyobb írójának ravatalánál már délelőtt sokan róhatták le kegyeletüket a Vártemplomban, ahol a délutáni gyászszertartáson több ezren vettek részt. A templom zsúfolásig megtelt, rengetegen álltak az udvaron, a felvezető lépcsőn és a vártemplom dombjának alján. Az erdélyi magyarság tagjai, fiatalok és idősek egyaránt megrendülten hallgatták odakint is a kihangosított beszédeket, énekeket.

A gyászszertartást vezető dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke úgy emlékezett az elhunytra: "Ő világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is".

A művészember és a közéleti szereplő egységét Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke fejezte ki a legékesebben. "Nagyon fáj a magyar kultúra hatalmas átka és áldása, hogy nem elég nagyot alkotni, zseniálisan kezelni a nyelvet, mert ráadásul tettekben is nagynak kell lenni, nem csak szóban" - mondta beszédében, utalva arra, hogy Sütő András nemcsak a "könyvtárszobák csendjében" élte életét jó könyveket írva, hanem cselekvéseiben is sokat tett a magyarságért.

Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, a budapesti Hitel főszerkesztője úgy fogalmazott: Sütő András Illyés Gyulához méltó rangon magát a magyar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földből az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk. Sütőt fiatal korában megérintette a szocialista romantika, előtte is kinyílt a politikai tér, de minél előbbre jutott, élményei annál riasztóbbakká váltak.

Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: elvesztettünk ugyan egy csodálatos embert, egy nagyon nagy alkotót, de az ad erőt, hogy nem ment el közülünk; itt maradt örökül életműve, emberi és írói magatartása.

Mircea Dinescu forradalmár költő, a román írószövetség volt elnöke azt fejtegette: Sütő András életművére nemcsak a magyar, de a román irodalom is joggal büszke lehet. Görömbei András debreceni irodalomtörténész "a magyarság égtartó emberének" nevezte az elhunyt írót, akinek életműve ebben a közösségi felelősségtől menekülő világban a közösségi sorsvigyázás példája.