Folytathatják a lehallgatásokat Bushék

Vágólapra másolva!
Egy amerikai szövetségi bíróság döntése értelmében folytathatja a bírói engedély nélküli lehallgatásokat a Bush-kabinet. A kormányzat terrorveszélyre hivatkozva kérte a korábbi - a lehallgatásokat alkotmányellenesnek nyilvánító döntés felülvizsgálatát. Az ügy várhatóan a legfelsőbb bíróságon folytatódik.
Vágólapra másolva!

Folytathatja a bírói engedély nélküli telefonlehallgatásokat és az elektronikus levelek ellenőrzését a Bush-kormányzat - döntött szerdán egy cincinnati szövetségi fellebbviteli bíróság. A döntés hatályon kívül helyezi Anna Diggs Taylor detroiti járásbíró döntését, aki augusztus 17-i határozatában megállapította, hogy a program alkotmányellenes, mivel sérti a szólásszabadsághoz és a magánélethez való jogokat, valamint a végrehajtó, igazságügyi és törvényhozó hatalom szétválasztásának elvét. Az igazságügy-minisztérium a terrorveszélyre hivatkozva kérte a fellebbviteli bíróságtól a program folytatásának engedélyezését.

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) januárban fordult a bírósághoz, kérve, hogy állítsák le nemzetközi telefonhívásokat és elektronikus levelezést megfigyelő programot az újságírók, tanárok és ügyvédek esetében, mivel plusz időt és kiadást jelent a munkájukban, ha bizalmas ügyekben telefonhívások helyett személyes találkozókat kell tartaniuk. Az ügy várhatóan a legfelsőbb bíróságon folytatódik.