Eltérítettek egy török utasszállítót

Vágólapra másolva!
Eltérítettek egy Tiranából Isztambulba tartó török utasszállító gépet. A géprablók a dél-olaszországi Brindisibe irányították a gépet - jelenti a BBC török és görög forrásokra hivatkozva. Az eltérítők az est folyamán megadták magukat, az eltérítésnek nem volt áldozata.
Vágólapra másolva!

Az eltérített gép a görög légtérből kétszer adott le vészjelzést. A Turkish Airlines gépén 107 utas és hat tagú legénység tartózkodott. A török gépet az olasz légtérig görög, majd onnan olasz vadászgépek kísérték leszállásáig.

Meg nem erősített hírek szerint a gépet két török állampolgárságú személy térítette el, tiltakozva ezzel a XVI. Benedek pápa elkövetkezendő törökországi látogatása ellen. A gépeltérítők állítólag készek megadni magukat az olasz hatóságoknak. Egyedüli feltételként azt szeretnék elérni, hogy beolvashassák pápa-ellenes petíciójukat.

Az est folyamán megadta magát a két török férfi, aki eltérítette a Turkish Airlines Isztambulba tartó gépét. Az eltérítés minden közjáték nélkül zajlott le, a gépen az utasok és a személyzet közül senki sem sérült meg. Olasz hírügynökségi jelentés szerint a két férfi, aki hazájában lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot, politikai menedékjogot szándékozik kérni Olaszországban.