Belőttek egy ausztráliai mecsetbe

Vágólapra másolva!
Egy magányos fegyveres belőtt egy mecset ablakán a nyugat-ausztráliai Perth városában, miközben az imaházban több száz hívő tartózkodott. A lövedék senkit nem talált el - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Mintegy 400 ember imádkozott a Mirrabooka mecsetben helyi idő szerint péntek este, amikor az incidens történt - közölte Neville Patterson rendőrfelügyelő.

Az egyelőre ismeretlen támadó egyetlen lövést adott le egy puskából a mecset egyik második emeleti ablakára, majd egy gépjárművel elhajtott. A lövedék az ablakon áthatolva egy falba fúródott. A felügyelő szerint nem tudni, hogy a fegyveres gyilkos szándékkal lőtt, vagy csak meg akarta félemlíteni a bent lévőket. A muzulmánok most tartják böjti hónapjukat, a ramadánt.

Egy bent imádkozó elmondta, hogy a lövedék közvetlenül a füle mellett repült el, majd miután becsapódott a falba, robbanást hallott.