Állják a csóró lengyelek hazautazását a britek

Vágólapra másolva!
Fizetni is hajlandó az egyik londoni kerület tanácsa a munkanélküli lengyel bevándorlóknak, hogy menjenek haza. Ugyanakkor a nagy kereskedelmi láncok tömegével importálnak tipikus lengyel termékeket a szerencsésebb, jómódú bevándorlóknak.
Vágólapra másolva!

A The Observer, a legnagyobb vasárnapi baloldali brit lap azt írta: a londoni Westminster kerület tanácsa eddig 265 olyan lengyel állampolgárnak fizette ki a hazautazást, akiknek nem sikerült Nagy-Britanniában elhelyezkedniük, és esetenként az utcán voltak kénytelenek aludni.

Nagy-Britannia volt a legnagyobb régi EU-tagállam, amely a 2004-es bővítési hullám után azonnal megnyitotta munkapiacát az új tagállamok előtt, lemondva a csatlakozási szerződés által lehetővé tett átmeneti korlátozásokról. A brit kormány annak idején arra számított, hogy évente legfeljebb 5-13 ezer tartós letelepülő érkezik Kelet-Európából. A legutóbbi hivatalos adatok szerint azonban az eddig nyilvántartásba vett munkavállalók száma megközelíti a 450 ezret, sőt az egyéni vállalkozókkal együtt, akiknek nem kell bejegyeztetniük magukat, a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európai EU-polgárok száma elérheti a 600 ezret. Több mint kétharmaduk lengyel.

A The Observer szerint azonban több ezer lengyel nem találta meg azokat a boldogulási lehetőségeket, amelyekről még otthon hallott; ehelyett nyomorúságos körülmények közepette, sokszor az utcán kötöttek ki. A londoni Westminster kerület tanácsa olyan aggasztónak tartja az utcákon kóborló lengyel hajléktalanok számának a növekedését, hogy egyik illetékese nemrég Lengyelországba utazott, és a varsói parlamentben ismertette a kialakult helyzetet. A londoni lengyel nagykövetség - hasonló aggodalmaktól vezérelve - ugyanakkor Lengyelországból kérte egy küldöttség menesztését Londonba, azzal a céllal, hogy bírják rá honfitársaikat a hazautazásra, áll a brit lap értesülésében.

A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap szerint ugyanakkor a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózatok - a Tesco, a Sainsbury's és az Asda - a lengyelek által kedvelt ételek importjának özönével igyekeznek megcsapolni azt a 4 milliárd fontra (1700 milliárd forint) becsült elkölthető jövedelemtömeget, amelyet a szerencsésebb sorsú, Nagy-Britanniában munkát találó lengyelek halmoztak fel.

A Tesco hétfőn tizenegy nagy londoni szupermarketjében kezd el árusítani több tucatnyi tipikus lengyel élelmiszert, az Asda a jövő hónapban bővíti hasonló módon választékát, a Sainsbury's pedig már a múlt héten meghonosított 32 lengyel élelmiszerfélét polcain.

Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az EU-bővítés gazdasági utóhatásairól közölt legutóbbi elemzésében azt írta: a lengyel bevándorlás mindössze két év alatt "Liverpool városáéval egyező pótlólagos vásárlóerővel bővítette" a keresletet a brit gazdaságban, úgy, hogy közben a bérinflációt alacsonyan tartotta.