Meghalt a népirtással vádolt magyar nyilas Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Meghalt Ausztráliában egy háborús bűnök elkövetésével gyanúsított magyar, aki ellen tavaly ősszel indított eljárást a magyar állam. A második világháború után Ausztráliába menekült egykori nyilas vezető haláláról a Simon Wiesenthal Központ számolt be, amely felkutatta és kezdeményezte felelősségre vonását. A 89 éves férfi korábban az [origo]-nak tagadta, hogy háborús bűnöket követett volna el.
Vágólapra másolva!

Meghalt a népirtással gyanúsított, Melbourne-ben élő P. Lajos a Simon Wiesenthal Központ szerint. A 89 éves P. Lajos ellen a Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője, Efraim Zuroff kezdeményezésére indított vizsgálatot a magyar állam tavaly zsidók sérelmére elkövetett háborús bűnök, illetve népirtás bűntette miatt.

A férfi "egy volt a sok náci kollaboráns közül, akik a második világháború után Ausztráliába menekültek, amely ország, sajnos, biztos menedékhelynek bizonyult. Ebből a szempontból ő különösen szerencsés volt, hiszen a náci múltja csak nem sokkal ezelőtt derült ki, pedig ha ezt hamarabb felfedezik, akkor biztos vagyok benne, hogy könnyebb lett volna megfelelő bizonyítékokat találni a jogi felelősségre vonásához" - fogalmazott a Wiesenthal Központ vezetője.

P. Lajos "a végsőkig büszke volt arra, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagja volt, és szégyentelenül csodálta ennek vezetőjét, a háborús bűnökért 1946-ban kivégzett Szálasi Ferencet. Nemrég még azt is nyilvánosan kijelentette, hogy Magyarországon nem volt holokauszt" - áll a szervezet közleményében.

Efraim Zuroff korábban megpróbálta elérni P. Lajos és a szintén háborús bűnökkel vádolt, Perthben élő Z. Károly kiadatását. A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ kérelmére a Fővárosi Főügyészség az ügyben népirtás gyanúja miatt tavaly ősszel rendelt el nyomozást, amelynek lefolytatásával a Nemzeti Nyomozó Irodát bízták meg. A Simon Wiesenthal Központ igazgatója korabeli bírósági jegyzőkönyvek fénymásolatát csatolta kérelméhez, és azok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a férfi számos magyar zsidó sorsát érintő döntést hozott, és feltehetően gyilkosságok és üldözések részese volt.

A news.com.au ausztrál internetes újság tavaly szeptember közepén azt írta, hogy P. Lajos elismerte, hogy ifjúsági vezető volt a Nyilaskeresztes Pártban, és az egyik magas rangú pártvezető, a háborús bűnök miatt később kivégzett Gera József titkáraként is dolgozott. Az [origo]-nak korábban sikerült telefonon beszélnie a meggyanúsított egykori nyilas pártvezetővel, aki tagadta, hogy háborús bűnöket követett volna el. Mint elmondta, ennek ellenére nem tervezte, hogy az esetleges kiadatása előtt hazatérjen és bebizonyítsa ártatlanságát.