Az izraeli kormány engedélyezte a libanoni akciókat

Vágólapra másolva!
Az izraeli kormány engedélyezte szerda esti rendkívüli ülésén, hogy a hadsereg katonai akciókat hajtson végre Libanonban - jelentette be Jichák Herzog idegenforgalmi miniszter, a biztonsági kabinet tagja. Fuád Szinjóra libanoni kormányfő szerdán arab és nyugati vezetőktől kért segítséget  az országa elleni súlyos izraeli katonai megtorlás elkerülésére.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kormány engedélyezte a hadsereg bevetését libanoni területen. A vezetés annak nyomán hozott ilyen döntést, hogy a libanoni síita Hezbollah szervezet gerillái szerdán támadást intéztek a zsidó állam északi határa ellen és foglyul ejtettek két katonát.

Herzog nem volt hajlandó válaszolni a műveletek kiterjedését és a célpontokat firtató újságírói kérdésekre. Leszögezte azonban, hogy a két katonát elrabló Hezbollah része a libanoni kormánynak. Rámutatott, hogy a két katona elrablása azt jelzi, a válság átterjedt az egész térségre. "Izrael a megfelelő módon fog reagálni, mert mindenki számára világos, hogy ebben az ügyben a libanoni kormányt terheli a felelősség" - mondta. "A Hezbollah terrorista szervezet, amelyet Szíria és Irán támogat. Semmi nem indokolja, hogy egy olyan komoly kormány, mint Izraelé, ne reagáljon úgy, ahogy kell a lakosság megvédésére - mondta a miniszter, aki szerint a következő időszakban kitartásról, elkötelezettségről és hidegvérről kell tanúbizonyságot tenni.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök korábban a nap folyamán azt mondta, hogy felelőssé teszi a libanoni kormányt a két izraeli katona biztonságáért, mondván, hogy elrablásuk hadüzenet volt Izraelnek. Hozzáfűzte, hogy az izraeli válasz visszafogott, de nagyon fájdalmas lesz.

A libanoni kormányfő segítséget kért az arab és a nyugati vezetőktől

Fuád Szinjóra libanoni kormányfő szerdán közölte: arab és nyugati vezetőkkel tárgyalt és segítséget kért az országa elleni súlyos izraeli katonai megtorlás elkerülésére. Szinjóra Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával, Szaúd el-Fejszál herceg szaúdi és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel, Javier Solanával, az Európai Unió külpolitikai főképviselőjével, Romano Prodi olasz kormányfővel és Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszterrel tárgyalt.