Irak miatt törölné el a vízumot az őt segítő EU-tagoknak az USA

Vágólapra másolva!
Az amerikai szenátus olyan kiegészítést fogadott el a bevándorlási reformtörvény tervezetéhez, amely vízummentességet adna az Európai Unió azon tagjainak, amelyek legalább 300 katonával támogatták az Egyesült Államokat Irakban vagy Afganisztánban, és vízummentességük nem jelentene esetleges kockázatot az Egyesült Államok rendészeti érdekeire nézve.
Vágólapra másolva!

A vízummentesség kétéves próbaidőre szólna, az illető ország állampolgárai vízum nélkül utazhatnának az Egyesült Államokba turisztikai vagy üzleti céllal, ha tartózkodásuk nem haladja meg a hatvan napot. A kiegészítést három szenátor, Rick Santorum, Bill Frist és Barbara Mikulski terjesztette be, s megítélésük szerint jelenleg Lengyelország felel meg a felsorolt kritériumoknak. A kiegészítést még jóvá kell hagynia a képviselőháznak is, amelynek a múlt év végén elfogadott saját tervezete a szigorra helyezi a hangsúlyt, és nem tartalmaz semmiféle ilyen kitételt.

A szenátus még nem szavazott saját tervezetéről. A két háznak a szenátusi változat elfogadása után az eltéréseket egyeztetve egységes formába kell öntenie a végső törvénytervezet, amelyet, ha a képviselők és a szenátorok megszavazzák, még George Bush elnöknek is jóvá kell hagynia.

Simonyi András washingtoni magyar nagykövet csütörtökön pozitív fejleménynek nevezte a kiegészítést, amely egybeesik Magyarország törekvéseivel. Úgy vélekedett, hogy korai lenne megjósolni, mely országok kapnák meg a kiegészítésben ígért vízummentességet, ha az változtatás nélkül benne marad a törvény végleges változatában.