Vizsgálat indul a svéd kormányfő házépítése ügyében

Vágólapra másolva!
A svéd igazságszolgáltatás előzetes vizsgálatot indít Göran Persson svéd kormányfő házépítésével kapcsolatban, miután fölmerült bizonyos adminisztratív eljárások megsértésének a gyanúja.
Vágólapra másolva!

A svéd sajtó csütörtöki jelentései szerint a szociáldemokrata miniszterelnök személyét, továbbá a kormányfő hitvesét és fivérét érinti a Lars Lundin főügyész döntése értelmében elindított vizsgálat. A fivér, Bengt Persson építési cége vállalta a ház felépítését.

Április elején merült fel először, hogy az építkezés lebonyolítása sérthet bizonyos törvényeket. Persson akkor úgy reagált erre, hogy semmiképpen sem tudatos a törvénysértés, hanem az ő hanyagságának a következménye.

Ha eljut is az ügy a vádemelésig, a pénzbírság lehet a legrosszabb, ami a kormányfőre és említett családtagjaira várhat az ügyben.