A NATO támogatja az amerikai álláspontot Iránnal szemben

Vágólapra másolva!
A NATO-szövetségesek támogatták a szervezet külügyminisztereinek kétnapos, nem hivatalos szófiai tanácskozásának zárónapján az Iránnal szembeni kemény amerikai álláspontot, de tartózkodtak attól, hogy konkrét szankciókkal fenyegessék meg Teheránt.
Vágólapra másolva!

Pénteken járt le az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által szabott határidő arra, hogy Irán leállítsa urániumdúsítási programját. Miguel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy a NATO-külügyminiszterek egyöntetűen az Iránnal szembeni határozott fellépést támogatták, ugyanakkor a válság diplomáciai úton való rendezésének folytatása mellett foglaltak állást. Jaap De Hoop Scheffer NATO-főtitkár megerősítette, hogy a csütörtök esti munkavacsorán is a diplomáciai folyamat fontosságát hangsúlyozták a külügyminiszterek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akivel kollégái a NATO-Oroszország Tanács pénteki szófiai ülésén tekintették át az iráni kérdést, jelezte: nem történt változás Moszkva álláspontjában. Sajtóértekezletén Lavrov figyelmeztetett: nem szabad olyan lépést tenni Teheránnal szemben, amely megakadályozná a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrző tevékenységét Iránban.