Moszkva erőszak nélkül akadályozná meg Irán atomfegyverkezését

Vágólapra másolva!
Oroszország is ellenzi, hogy Irán atomfegyverre tehessen szert, csak éppen erő alkalmazása nélkül akarja ezt elérni - ismételte meg egy Kreml-hivatalnok hétfőn.
Vágólapra másolva!

Moszkva határozottan ellenzi a tömegpusztító fegyverek terjedését azt, hogy Irán olyan technikai ismeretekre tehessen szert, amelyek révén atomhatalommá válhat. Mindamellett Oroszország az Egyesült Államoktól eltérő módon látja azt a kérdést, hogy ezt milyen taktikával lehet elérni - mondta a tisztségviselő orosz hírügynökségeknek, újólag hangsúlyozva: a katonai forgatókönyv elfogadhatatlan Moszkva számára.

Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök az iráni atomdossziét is megvitatja Angela Merkel német kancellárral a szerdán és csütörtökön Tomszkban esedékes konzultációin. Merkel népes német kormánydelegációt vezet a Moszkvától háromezer kilométernyire keletre fekvő szibériai városba.