Vadászgépek biztosításával szállt le egy utasszállító Skóciában

Vágólapra másolva!
Közelebbről meg nem határozott biztonsági riadó miatt, harci gépek kíséretében a skóciai Prestwick repülőterén szállt le szerdán az ír Ryanair légitársaság Párizs és Dublin között közlekedő járata. A BBC meg nem erősített információja szerint pokolgéppel fenyegették meg a társaságot.
Vágólapra másolva!

A londoni védelmi minisztérium közlése szerint a Boeing-737-est a brit királyi légierő négy Tornado vadászgépe kísérte a földet érésig. A tárca a járatot ért "biztonságfenyegetéssel" indokolta a kitérőt, ennek mibenlétéről azonban nem közölt részleteket. A BBC meg nem erősített értesülése szerint a gép pilótafülkéjébe egy papírdarab jutott el, amelyen az állt, hogy a fedélzeten pokolgép van.

A Glasgow-tól 46 kilométerre délnyugatra fekvő repülőteret szerdán egy időre teljesen lezárták, az oda érkező járatokat más városokba terelték át, és a felszállásokat is leállították. A légikikötőt este ismét megnyitották, de a gépről leszállított 136 utas kikérdezése még tartott.

A leszállás idején a repülőtér körül 40 kilométeres körzetben repülési tilalmat vezettek be, de ezt negyedórán belül feloldották - jelentette a BBC rádió, repülési forrásokat idézve.

Nagy-Britanniában két repülőtér van kijelölve vészleszállásokra hasonló incidensek esetén: a prestwicki és a Londontól északkeletre fekvő Stansted. Mindkettő viszonylag távol esik sűrűn lakott területektől, hosszú kifutópályája van, és biztonsági egységei jól felszereltek.