Halálra ítélték az Anszár al-Iszlám tizenkét tagját

Vágólapra másolva!
Merényletek elkövetése miatt halálra ítélte az Anszár al-Iszlám (Az iszlám hívei) szélsőséges csoport tizenkét tagját kedden az erbíli törvényszék - vált ismertté bírósági forrásokból iraki Kurdisztánban.
Vágólapra másolva!

A sejt 35 éves főnökét és tizenegy emberét számos terrortámadásban és polgári személyek kivégzésében találták bűnösnek. Gaztetteiket két észak-iraki kurd városban, Erbílben és Dohúkban követték el - tette hozzá a neve mellőzését kérő forrás. A tizenharmadik vádlottra életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a törvényszék, mert a bűncselekményekben való közvetlen részvétele nem volt bizonyítható.

Az Irak kurdok lakta, északi részén alapított Anszár al-Iszlám állítólag kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.