Megöltek az amerikaiak egy családot Irakban

Vágólapra másolva!
Amerikai katonák megöltek kilenc embert, köztük egy háromfős családot a szunniták lakta iraki Duluíjában, miután őrjáratukat támadás érte - közölte az iraki rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok között van egy 13 éves fiú a szüleivel együtt, akiket a házukba behatolva lőttek le a katonák a Bagdadtól 90 kilométernyire északra fekvő városban.

További három áldozatról egyelőre nem lehet tudni, hogy a rajtaütésben részt vevő fegyveresek vagy polgári személyek voltak-e. A lövöldözésben, amely azután tört ki, hogy kézi páncéltörő gránátvetőkből tüzet nyitottak egy járőröző amerikai egységre, hat másik személy megsebesült. Az összecsapás után hét embert állítottak elő kihallgatásra - mondták el a duluíjai rendőrségen.

Az amerikai hadsereg egyelőre nem erősítette meg az iraki rendőrségi bejelentést, arra hivatkozva, hogy még ellenőrzik annak valóságtartalmát.