Négy magyar halt meg egy angliai balesetben

Vágólapra másolva!
Négy magyar állampolgár halt meg kedden egy angliai közúti balesetben, amikor az őket szállító kisbusz kamionnal ütközött. A balesetben összesen hatan vesztették életüket, és ketten sérültek meg. Az egyik sérült ugyancsak magyar állampolgár.
Vágólapra másolva!

Összesen hatan vesztették életüket - köztük négy magyar állampolgár - abban a balesetben, amely kedd reggel történt a kelet-angliai Lincolnshire grófságban, Grantham közelében, Sedgebrook és Bottersford között. A londoni magyar nagykövetséget kedden késő este arról tájékoztatta a lincolnshire-i rendőrség, hogy az áldozatok közül négyen magyarok voltak. A másik két halott a magyar munkavállalókat szállító kisbusz portugál vezetője, illetve annak a kamionnak a sofőrje, amellyel a kisbusz előzés közben összeütközött.

Abelovszky György londoni magyar főkonzul, aki szerdán a baleset helyszínére utazott, indulása előtt közölte, a balesetben elhunyt magyarok hegesztőként dolgoztak, és munkahelyükre tartottak, amely másfél órányi autóútra volt szállásuktól.

A balesetnek egy magyar sérültje is van. A kisbuszban ugyanis heten utaztak: a portugál gépkocsivezető, még egy portugál állampolgár és öt magyar. A főkonzul szerint a társasággal utazó portugál és az egyik magyar túlélte a szerencsétlenséget. Neki az egyik ujja tört el, és mellkasi zúzódásokat szenvedett a biztonsági övtől, de hamarosan távozhat a kórházból. A magyar munkavállalók a múlt hónapban érkeztek Nagy-Britanniába.

A baleset, amely az utóbbi évek legsúlyosabb közúti szerencsétlensége Angliában, az A52-es főúton következett be. Az út még kedd éjjel is le volt zárva, csak szerda reggel nyitották meg ismét a forgalom előtt. A rendőrség eddigi vizsgálatai alapján valószínűsíthető, hogy a kisbusz vezetője a két nyomsávos országúton kamionsor előzésébe kezdett. Egy teherautót megelőzött, a második előzése közben azonban frontálisan ütközött egy harmadik, szembejövő kamionnal. A baleset után egy negyedik teherautó belerohant annak a kamionnak a hátuljába, amellyel a kisbusz ütközött.

A kisbusz nyugati irányba tartott, az utasok Nottinghamshire grófságbeli munkahelyére, amikor a szerencsétlenség történt. A rendőrségi tájékoztatás szerint az elhunytak földi maradványait a leicesteri kórházba szállítják halottkémi vizsgálatra.