Segítőjével játszadozik a sarokba szorult Irán

Vágólapra másolva!
Irán elhalasztja az atomprogramja körül kialakult nemzetközi feszültség egyik lehetséges békés megoldásáról, az orosz urándúsításról tervezett csütörtöki tárgyalást - jelentették be hétfőn Teheránban. Egyre nagyobb nyomás nehezedik Iránra atomprogramjának tervezett felújítása miatt, egy hétvégi hír szerint a Pentagonban már az iráni támadás tervei készülnek.
Vágólapra másolva!

Irán hétfőn bejelentette, hogy képviselői elhalasztják az erre a hétre tervezett oroszországi tárgyalásokat - írja a Reuters. A találkozón arról kellett volna megállapodnia az iráni és orosz tárgyalóknak, hogy milyen feltételekkel fogadható el az az orosz ajánlat, msizerint Irán Oroszországban dúsított uránt használhatna kísérleteihez és fejlesztéseihez.

Moszkva szerint a megállapodás biztosítékot jelentene az iráni atomprogram háborús célra történő felhazsnálása ellen. A javaslatot és a tárgylás tényét korábban az iráni atomügy békés megoldását sürgető Kína is üdvözölte, sőt, maga az iráni kormány sem zárkózott el előle. Igaz, az Egyesült Államok diplomatái korábban időhúzásnak minősítették az esetleges megállapodást.

Az iráni kormányszóvivő szerint a csütörtökre tervezett tárgyalást nem törölték, csak időpontját halasztották el. Az iráni lépés meglepő, hiszen egyre szorul a hurok a teheráni vezetés nyaka körül a több nyugati ország és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által is gyanúsnak tartott iráni atomprogram miatt. Február elején a NAÜ tanácskozása az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalta az ügyet, ami keményebb diplomáciai fellépéssel és esetleges szankciókkal fenyegeti Iránt.

Hét végén pedig napvilágot láttak olyan hírek, amelyek szerint a Pentagon már készíti az Irán elleni támadás tervét. A kiszivárogtatott információ jelentheti azt is, hogy a fegyveres összetűzés a küszöbön áll és az Egyesült Államok csak Irán egyetlen rossz húzására vár, ugyanakkor lehet a Teheránra nehezedő nemzetközi nyomás újabb eszköze is.

Irán azt állítja, hogy urándúsítási kapacitását békés célre, a megnövekedett energiaigények kielégítésére kívánja felhasználni. Az iráni helyzet sajátossága, hogy bár több állam agresszióval vádolja Iránt, a közép-ázsiai ország eddig nem sértette meg az atomenergia háborús felhazsnálását korlátozó atomsorompó egyezmény intézkedéseit.