Ráment a lengyel nő látása az abortusztilalomra

Vágólapra másolva!
Európai bíróságon harcol a szigorú lengyel abortusztörvény ellen az az asszony, akitől annak ellenére megtagadták a művi terhességmegszakítást, hogy veszélyben volt a szeme világa - írja a Guardian. Az eleve rövidlátó nő látása a szülés után annyira megromlott, hogy leszázalékolták, és a teljes megvakulás fenyegeti. Hiába indított pert hazájában a terhesség folytatását javasló orvos ellen, a keresetet elutasították. Ezért az emberi jogok európai bíróságához fordult.
Vágólapra másolva!

Az emberi jogok európai bírósághoz fordult egy lengyel nő hazája abortusztörvényei miatt, mert megtagadták tőle az abortuszt, és ezért komoly látáskárosodást szenvedett. A súlyos rövidlátásban szenvedő Alicja Tysiac 2000-ben harmadszor lett terhes. Az asszony ekkor három szemésszel is konzultált, akik mindannyian megállapították, hogy a terhesség és a szülés komolyan veszélyezteti szeme világát. Orvosi igazolást ugyanakkor többszöri kérésre sem voltak hajlandók adni, hogy ez alapján végrehajthassák rajta a terhességmegszakítást - írja a Guardian.

Szülés után a 35 éves, Varsóban élő egyedülálló asszony látása jelentősen megromlott, és retinavérzést is szenvedett, aminek következtében munkaképtelennek nyilvánították és leszázalékolták. Jelenleg havi 140 eurós (körülbelül 35 ezer forint) támogatásból kénytelen megélni, miközben alig lát távolabb másfél méternél, és attól fél, hogy teljesen megvakul.

Az asszony szerint a lengyel abortusztörvény sérti az európai emberi jogokat. Azt állítja, hogy Lengyelországban nincs olyan jogi eszköz, amellyel a nők egészségügyi okokból érvényesíthetnék abortuszhoz való jogukat.

A lengyel abortusztörvény Európában a legszigorúbb. A rendszerváltás előtt még megengedett volt a terhességmegszakítás, ám 1993-ban - a katolikus egyház nyomására - ezt eltörölték. A törvény teljesen tiltja a művi vetélést, csak három kivételt ismer: ha az anya egészsége komoly veszélyben van, ha a magzat gyógyíthatatlanul sérült, és ha a nő vérfertőzés vagy nem erőszak során esett teherbe.

Az abortuszpártiak szerint azonban egészségügyi kockázatra hivatkozva gyakorlatilag lehetetlen terhességmegszakítást kérni, és nincs lehetőség arra sem, hogy felülvizsgáltassák egy-egy orvos elutasító döntését. Alicja Tysiac például a szülés után bírósági keresetet nyújtott be az ellen az orvos ellen, aki terhessége folytatását javasolta, ám az ügyészség visszautasította a beadványt.

Wanda Nowicka, a Lengyel Asszonyok és Családtervezés Szövetségének elnöke szerint az asszonynak joga lett volna az abortuszhoz, ám nem gyakorolhatta ezt, ezért fordultak az európai bírósághoz.

A terhességmegszakítás ügye szempontjából a jelenlegi lengyel belpolitikai helyzet nem épp kedvező. Az új jobboldali konzervatív kormányzat további szigorítást tervez. Az abortuszpártiak szerint ezek miatt a szabályok miatt lengyel nők ezrei kénytelenek külföldre utazni vagy drága magánklinikákon illegálisan elvégeztetni a beavatkozást.