Követségeket gyújtottak fel Szíriában

Vágólapra másolva!
Szíria elhagyására szólította fel a dánokat és a norvégokat a két ország kormánya azt követően, hogy a lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt tüntetők rohamozták meg és gyújtották fel a két ország szíriai nagykövetségét. Iránban vizsgálják a gazdasági kapcsolatok megszakításának lehetőségét Dániával és mindazon országokkal, ahol közölték a Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat.
Vágólapra másolva!

Tüntetők rohamozták meg és gyújtották fel a dán és a norvég követséget Damaszkuszban. A két ország damaszkuszi követségének épületében súlyos károk keletkeztek. Damaszkuszi jelentések szerint a szíriai hatóságok könnygáz bevetésével és vízágyúkkal megpróbálták ugyan feltartóztatni a tüntetőket, a tiltakozók azonban áttörték a blokádot. A követségek megrohamozásának hátterében a 2005. végén megjelent Mohamed-karikatúrák állnak. A gúnyrajzok először egy dán lapban jelentek meg, később azonban több európai lap is közölte őket. Dánia és Norvégia felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Szíriát.

Irán a gazdasági kapcsolatok megszakításával fenyegetőzik

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szombaton utasította kereskedelmi miniszterét: vizsgálja meg a gazdasági kapcsolatok megszakításának lehetőségét Dániával és mindazon országokkal, ahol leközölték a Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat. "Felül kell vizsgálni és semmissé kell a gazdasági szerződéseket azokkal az országokkal, amelyek elkezdték ezt az utálatos cselekedetet, és azokkal, amelyek folytatták azt" - idézte Ahmadinezsád szavait az Isna iráni egyetemi hírügynökség.

Berendelték a nagyköveteket

A pakisztáni külügyminisztérium szombaton berendelte kilenc európai ország diplomáciai képviselőjét, közte Magyarországét is a Mohamed-karikatúrák európai lapokban való megjelentetése ügyében. Az iszlámábádi külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint azért rendelte be Magyarországon kívül Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Hollandia, Norvégia és Csehország képviselőjét, "hogy erőteljes tiltakozást nyújtson át nekik az istenkáromlást megvalósító karikatúrák megjelentetése, illetve újraközlése miatt".

Nem bírálták Magyarországot a Mohamed-karikatúrák miatt

Egyetlen tárgyalópartner sem bírálta sem Szaúd-Arábiában, sem pedig Jordániában Magyarországot Szili Katalin parlamenti elnök szombati tájékoztatása szerint amiatt, hogy a héten több magyar újság is megjelentette a Mohamed prófétáról készült, szerte a muzulmán világban heves felháborodást kiváltó karikatúrákat. "Egyetlen olyan partnerem sem volt, aki érzékeltetett volna ezzel kapcsolatos problémát" - válaszolta a magyar parlament elnöke arra a kérdésre, hogy az általa meglátogatott két arab országban konkrétan bírálták-e Magyarországot, illetve voltak-e arra utaló jelek, hogy neheztelnek Magyarországra amiatt, hogy a leközölt gúnyrajzok miatt. Szili Katalin elmondta: tájékoztatta partnereit arról, hogy a magyar újságok csak a kialakult vita illusztrációjaként jelentették meg a karikatúrákat.