Lemondott a szlovák védelmi miniszter

Vágólapra másolva!
Távozik posztjáról Juraj Liska, a szlovák védelmi tárca vezetője, aki pénteken, egy héttel a szlovák katonai repülőgép szerencsétlensége után benyújtotta lemondását.
Vágólapra másolva!

"Nem politikai döntés volt, a szívem döntött így" - mondta Liska, aki közvetlenül ugyan nem fogalmazta meg, de jelezte, hogy távozásának okai nem választhatók el a Magyarországon lezuhant szlovák katonai repülőgép tragédiájától, melynek 42 áldozatát csütörtökön, katonai pompával búcsúztatták el Eperjesen (Presov.)

Indoklása szerint a távozó miniszter azért döntött így, mert "mindennél fontosabb megmaradni embernek, függetlenül attól, hogy fél esztendő vagy három év múlva lesznek-e a választások". Az újságíróknak könnyes szemekkel mondta el: napokig érlelődött benne az elhatározás, végül csütörtökön, a szerencsétlenség áldozatainak gyászszertartásán jött el a döntés pillanata.

Liska a szándékát rögzítő dokumentumot már pénteken délelőtt, a hivatalos bejelentést megelőzően átadta Ivan Gasparovic államfőnek, aki egyelőre nem döntött. Mikulás Dzurinda miniszterelnök kijelentette: jó minisztere távozik, akinek gesztusát méltányolja.

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke azt nyilatkozta: nem igazán érti Liska indítékait, mert ha politikai gesztust akart volna gyakorolni, akkor ezt már a repülőszerencsétlenség másnapján megtehette volna, de Bugár a lemondás tényét egy hét múltán is kész tudomásul venni.

Mikulás Dzurinda jelenlegi kabinetjének Juraj Liska a hatodik idő előtt távozó minisztere, és a negyedik azok sorában, akik önként mondtak le.