Kinyitotta szemét Saron

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg rádiója szerint Ariel Saron agyvérzést szenvedett izraeli miniszterelnök hétfőn kinyitotta a szemét. Szekértők szerint azonban a tartós kómás állapota arra utal, hogy komoly agykárosodást szenvedett.
Vágólapra másolva!

Agyvérzése óta először, hétfőn kinyitotta a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök - jelentette a hadsereg rádiója, a kormányfőhöz közel álló, de meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva. A nyilatkozók szerint egyes jelek arra utalnak, hogy Saron felismerte az ágya körül lévőket, de további részleteket nem közöltek. A kormányfő tanácsadói azonban úgy nyilatkoztak az amerikai hírügynökségnek: nem kaptak megbízható megerősítést arról, hogy a beteg kinyitotta volna a szemét.

Vasárnap Saronon sikeres gégemetszést hajtottak végre. A műtétre azért volt szükség, mert az orvosok attól tartottak, hogy az a műanyag cső, amely a miniszterelnököt a lélegeztető géphez kötötte, károsodásokat okoz, ha túl sokáig a torokban hagyják. Az izraeli kormányfőt újabb CT-vizsgálatnak vetették alá, amelynek eredményeit egyelőre nem ismertették. Kívülálló szakértők szerint a gégemetszés és Saron tartós kómás állapota együtt arra utal, hogy agykárosodása jelentős.