Washington békítené az oroszokat és az ukránokat

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok kapcsolatba lépett Moszkvával és Kijevvel, hogy felszólítsa őket: találjanak kompromisszumos megoldást a gázvitában - közölte csütörtökön Adam Ereli, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

"Kapcsolatba léptünk a két országgal, hogy felszólítsuk őket, találjanak olyan kompromisszumot, amely megfelel mindkét fél szükségleteinek, hangsúlyozva az ellátás biztonságának és az árak stabilitásának a fontosságát" - közölte Adam Ereli, az amerikai külügyi szóvivő helyettese.

A szerda óta Moszkvában folyó tárgyalások az Ukrajnának szállított orosz földgáz árának mintegy négyszeresére történő felemelésére vonatkozó orosz követelésről csütörtök estig nem vezettek eredményre. Pénteken, két nappal az orosz ultimátum január 1-i lejárta előtt folytatódik a tárgyalás.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 3,6 milliárd dolláros kölcsönt ajánlott fel Ukrajnának a világpiaci árra való áttérés költségeinek fedezésére, amit a nyugatbarát Viktor Juscsenko ukrán elnök nem fogadott el.

Az amerikai külügyi szóvivő elutasította, hogy összefüggést keressen Kijev politikai orientációja és az orosz energiapolitika között. Emlékeztetett rá, hogy "Oroszország és Ukrajna közötti kétoldalú problémáról" van szó.

"Nem fogok politikai találgatásokba bocsátkozni" - jelentette ki Ereli. "Ez energiaellátási kérdés, amelyet az európaiak és mi magunk is szoros figyelemmel kísérünk, mivel jelentős és fontos" - tette hozzá.