Tisztázza a hatóságokat a beszlani jelentés

Vágólapra másolva!
Az orosz ügyészség vizsgálata szerint nem hibáztak a hatóságok a tavaly Észak-Oszétiában lezajlott túszdráma során, melyben 318 túsz halt meg. A napokig tartó iskolai túszdráma néhány ismeretlen eredetű robbanás után torkollott vérfürdőbe. Ekkor a terroristák a menekülő túszok után lőttek, az iskola körül állomásozó orosz biztonsági erők pedig lerohanták az épületet.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozták a tavaly szeptember elsejei beszlani túszdrámáról készült ügyészségi jelentést. A vizsgálat megállapításai szerint a hatóságok nem hibáztak a túszdráma során - írja a BBC. Az orosz főügyész helyettese az Iterfax hírügynökséggel közölte, hogy a biztonsági erők szigorúan betartották a törvényeket, és az ügyészségi vizsgálat nem derített fényt az tragédia okaira. Ugyanakkor azt elismerte, hogy a szakértők megállapították, a jelenlegi módszerek, melyeket egy esetleges terrortámadás megelőzésére használnak, nem biztosítanak teljes védelmet a lakosság számára.

Az áldozatok rokonai ugyanakkor részben a hatóságokat hibáztatják a rengeteg halálos áldozatért. Szerintük az iskolát megrohamozó rendőrség legalább annyi ember életének kioltásáért felelős, mint a terroristák. A Beszlani Anyák nevű csoport már korábban megvádolta az ügyészséget, hogy megpróbálják eltussolni az ügyet. A Beszlani Anyák küldöttsége a tragédia évfordulóján adta át Putyin elnöknek azokat az információkat, melyeket maguk gyűjtöttek össze az ügyről és azt is állították, hogy Putyin elnököt félretájékoztatták arról, hogy a kormány a tragédiát miképpen kezelte. Akkor Putyin azt ígérte, hogy megvizsgálják az átadott információkat.

Tavaly szeptember 1-jén, a tanévnyitó alatt támadt egy beszlani iskolára zömmel csecsenekből és ingusokból álló kommandó. A túszejtők a tornaterembe terelték össze foglyaikat, ahol számos robbanószerkezetet helyzetek el a földön, a falakon, a kosárlabdapalánkokon. A hatóságok ugyan tárgyalni kezdtek a fegyveresek követeléseiről, ám az egyezkedés három napig nem hozott eredményt. Eközben az iskolában tarthatatlanná vált a helyzet, a túszoknak nem volt mint inniuk a nagy hőségben, és még vécére sem engedték ki őket fogva tartóik.

A túszdráma akkor torkollott vérfürdőbe, amikor máig ismeretlen okokból két robbanás rázta meg az épületet. A túszok menekülni kezdtek, a terroristák utánuk lőttek, az iskola körül állomásozó orosz biztonsági erők pedig lerohanták az épületet. A kitört káoszban 318 túsz - köztük 186 gyerek - 10 orosz kommandós, a vészhelyzetekért felelős tárca 2 alkalmazottja, valamint egy helyi túszmentő lelte halálát.